23. fejezet - Egy kicsit túl sok minden rólam.. rólunk...

Volt valami érdekes ebben az új srácban.. Mintha évek óta ismerném már őt… nem tudom megmagyarázni az érzést, mai a hatalmába kerített, maikor vele voltam, de ismerős volt… és olyan jó… tudtam, hogy ez nem szerelme, vagy valamifajta romantikus érzelem, mégis olyan boldogsággal töltötte el a szívem, mint amikkor Kazaki-val voltam... mégis egy kicsit tartottam is tőle.. olyan veszélyes légkör lengte őt körül, mint ami a rossz fiúkat szokta… nem mintha annyira zavarna ez engem, mégis egy kicsit szokatlan… Amióta találkoztam Kazaki-val teljesen megváltoztam… é s nem csak én hanem az egész éltem is… Régen én is  az a tipikus rossz lány voltam, akitől mindenki távol akart maradni, mert féltek, hogy valami bajba sodorja majd őket… de most… most mindenki mosolyogva köszön és vidáman társalog velem… És ezt a hatalmas változást csakis neki köszönhetem… ezen elmélkedtem végig az ebédszünetemben, amikor megszólalt a csengő. Gyorsan összepakoltam a cuccom és lesiettem a tetőről… vagyis csak akartam, mert ekkor észrevettem, ahogy Arata a tető másik felén, a rácsnak dőlve cigizik… odasiettem hozzá… amint észrevett kikapta a cigit a szájából és rám vigyorgott...

-          Izé... ez csak... – kezdte, de én egy mozdulattal félbe szakítottam.

-          Ha pár héttel korábban jössz, engem is ugyan így találtál volna itt.

-          komolyan?

-          Hát persze! Régen én is olyan voltam, akárcsak te…

-          és mégis mi történt? – kérdezte kíváncsian és egy nagyot szívott a cigiből.

-          Találkoztam valakivel, aki megváltoztatott engem és az életem…

-          Egy barát? – kérdezte és láttam rajta, hogy abban reménykedik, nem egy fiú van a dologban.

-          Igazából a pasim… nem rég jöttünk össze… sőt az igazat megvallva, össze is költöztünk…

-          Csak nem rég jöttetek össze és már össze is költöztél vele? Bátor vagy… - mondta é kisérződött a csalódottság hangjából.

-          Igazából nem azért költöztünk össze, mert együtt vagyunk... Ő mióta meghalt a nagyapja egyedül él, én pedig pár éve költöztem el a szüleimtől… mind a ketten magányosak voltunk egyedül otthon, szóval így döntöttünk. Ráadásnak Ő a főnököm…

22. fejezet - Egy új barát?

Reggeli egy ismerős, finom illat ébresztett... Már nem kellett lopóznom, hogy tudjam mi folyik odalent... Kazaki csinál éppen reggelit.... Kibújtam az ágyból, lezuhanyoztam és felvettem az iskolai egyenruhámat. Szépen lassan lementem a lépcsőn... Halkan, lábujjhegyen közeledtem, hogy meglephessem... De meglepetésemre Ő nem volt a konyhában... Egyszer csak valami elkapta hátulról a derekam és megpörgetett a levegőben...
 - Jesszusom, ne ijesztgess! - szóltam rá, amikor a lábam ismét a padlóhoz ért.
 - Akkor te ne osonj!
 - Jó-jó, megegyeztünk - nevettem rá.
 - Gyere, reggelizz meg - fogta meg a kezem és leültetett az asztalhoz.
Leültem, Ő pedig elém hozta a reggelit. Elképesztő ,hogy fiú létére mennyire jól főz... Gyorsan megreggeliztem, majd mentem a sulitáskámért. Amikor visszaértem, az ajtóban Kazaki várt.
 - Tessék, itt van a bentód - nyomott a kezembe egy kis csomagot.
 - Oh.. köszi - mosolyogtam rá és felvettem a cipőm.
Épp a kilincsért nyúltam, amikor elkapta  kezem, maga felé fordított és lágyan megcsókolt.
 - Legyen jó napod - mosolygott rám.
 - Kö-köszi... neked is - motyogtam fülig vörösödve és kisiettem az ajtón.
Szinte futva tettem meg az utat a suliig. Amint beértem, belebotlottam egy srácba.
 - Juj, bocsi... nem figyeltem.. mentegetőztem.
 - Semmi vész, előfordul.
Felnéztem rá... Még sose láttam ilyen gyönyörű szemeket... elképesztőek...
 - Hahó.. minden rendben - hadonászott a szemem előtt.
 - Ige.. persze - ráztam meg a fejem - Semmi bajom... Ö.. Kasumi vagyok - hajoltam meg.
 - Én Arata.
 - Új vagy itt?
 - Igen. Ez az első napom. A 2-1 osztályba kerültem.
 - Az az én osztályom. Gyere megmutatom mit hol találsz, Arata-kun - mosolygotam rá, és bevezettem a suli rejtelmeibe...

21. fejezet - Egy kisebb vita....

Hihetetlenül gyorsan ment a munka... Persze nem foldozhattam túl sokat.... Kazaki oda figyelt, nehogy megint elájuljak, vagy ilyesmi... De ezúttal ő is besegített... Én megrajzoltam  a karaktereket és az alap történetet, ő pedig megcsinálta a tónusozást és az árnyékokat. Teltek a napok és egyre kevesebb munka maradt... Napi 10 oldalt csináltunk meg... Már 3 nap eltelt.. már csak két nap, és készen vagyunk! El se hiszem... Olyan gyorsan megy az idő...

 - Na kislány, itt az idő - állt fel az asztaltól Kazaki.

 - Minek van itt az ideje? - kérdeztem csodálkozva, de nem hagytam abba a rajzolást.

 - Ideje lefeküdni!

 - Ugyan miért? Még nem vagyok fáradt.

 - De reggel az leszel!

 - Majd tovább alszom...

 - Nem fogsz tudni!

 - Ugyan miért nem?

 - Mert holnap iskola! - erre persze már felnéztem a rajzolásból.

 - Hogy mi? Na ne mér....

 - De igen.... Letelt az időnk... Többet nem hiányozhatsz....

 - De a mangánk....

 - Ne aggódj, még bőven van időnk befejezni! Ráadásnak az iskola fontosabb.... és én is már elég rég nyitottam ki a boltot - morfondírozott.

 - De hiszen már csak 2 nap kéne, és kész vagyunk! - lebegtetem meg a levegőben a rajzom.

 - Lehet, de nem számít. Na nyomás aludni, vagy én viszlek oda - lépett a székem mögé.

 - Csak még ezt az oldalt had fejezzem be!

 - Azt mondtam, hogy most azonnal. Nem fejezel be semmit - karolta át a derekam és felemelt a székből.

 - Ajj tegyél már le!

 - Ne aggódj, leteszlek majd. A szobádban az ágyba!

Nem volt mit tennem... nem tudtam ellenkezni vele... Most, hogy így belegondolok, tényleg elfáradtam már egy kicsit... És a sulival kapcsolatban is igaza volt.... Nem szabad többet hiányoznom... A fene egye meg, hogy neki mindig igaza van! Megérkeztünk a szobámba, ő pedig ahogy ígértem, lerakot az ágyba... Még be is takart, mint egy kisgyereket... Duzzogva néztem fel rá...

 - Sajnálom.. igazad volt....

 - Miben is?

 - Hát... mindenben...

 - Jó kis lány - puszilta meg a homlokom - Szép álmokat - csókolt meg.... 

20. fejezet - Az első közös mangánk

Ezt nem hiszem el... Tehát ő sem tétlenkedett... Belevetettem magam a szobába.... A földre térdeltem, és egymás után néztem végig a némukat... Elképesztőek voltak... Mind egy-egy romantikus sztorit dolgozott fel... és ekkor a kezembe akadt egy.... nem hittem a szememnek... megfordultam, és ránéztem... ő a kezemben lévő némura nézett...
 - Igen... én is meglepődtem....
 - De hiszen... ez ugyan az, amit én csináltam.... - mondtam hitetlenkedve - Mégis hogy lehetséges ez?
 - Nem tudom... ezt az után csináltam, hogy elmentél... talán 2 nappal az után...
 - Én is akkor csináltam... Valamiért úgy éreztem, hogy ezt meg KELL csinálnom... Nagyon gyorsan megvoltam vele... szinte repült a tollam a papír felett....
 - Ne-nekem is...
 - Hihetetlen... egy időben, egymástól távol készítettük el ugyan azt a némut...
 - Mondd csak.. mi lenne, ha újra megcsinálnám...
 - Igazad lehet... ez biztosan egy jel lehet...Nem lehet puszta véletlen - nevetett.
Én nem mondtam semmit, csak bólogattam.... Odalépett hozzám, leguggolt mellém, elvette a némut, még egyszer átnéztem, majd mélyen a szemembe nézett.
 - Mi lenne, ha megcsinálnád ma a karaktereket, és holnap nekilátnánk az leső fejezetnek?
 - Ko-komlyan? - néztem rá kiskutya szemekkel.
 - Igen. Komolyan - mosolygott rám.
Boldog voltam... Fogtam magam, és visítva a nyakába ugrottam... Ettől persze levesztette az egyensúlyát, és a földre kerültünk... Egymásra néztünk és nevettünk... Aztán megcsókoltam, majd felpattantam ott hagyva őt a meglepődésével. Az asztalomhoz siettem, és nekiláttam a rajzolásnak... Ő még pár percig a földön feküdt, majd felült, nevetett egyet, és kiment a szobából... Pár perc múlva visszatért egy tálcával a kezében. Letette mellém a tálcát, egy puszit nyomott a fejemre, majd kiment, én pedig nekiláttam életem első közös mangánk rajzolásához...

19. fejezet - Bimbózó szerelem...

Ez most komoly? Jól hallottam? Biztos, hogy az mondta, hogy belém szeretett? Ez lehetetlen.... Mármint miért szeretne engem? Én azt hittem, hogy Ayano-ba szerelmes... Erre kiderül, hogy belém...Fura érzés fogott el... Valami megmozdult bennem erre a szóra... Valami mélyen elrejtett érzelem... Ekkor jöttem csak rá... Én is beleszerettem.. Még akkor, amikor belém jött.. És ez az érzelem csak erősödött, amikor  másnap betört hozzám... Nem gondolkodtam, csak a szívemet követtem.. Két kezem közé fogtam arcát, és megcsókoltam... Éreztem, hogy meglepődött... De utána karjaival átölelte derekam, és viszonozta csókom.. Én kezeimet nyaka köré fontam... Percekig álltunk ott, egymás karjaiban, ajkaink összeforrva... Ajkaink távolodtak egymástól, és egymás szemébe néztünk...

 - Tehát te is így érzel? - kérdezte mély, rekedtes hangon.

Nem válaszoltam... nem tudtam... Csak zavartan bólintottam... Ő elmosolyodott, magához szorított, és megpörgetett a levegőben...

 - Akkor hazajössz velem? - kérdezte, miután lerakott.

 - Igen, menjünk - indultam el.

 - Várj - szólt utánam - A rajzaiddal mi lesz? - meredt a földön heverő lapokra.

 - Hagyd csak... nem számítanak..

 - De igen... Hiszen ezek a TE rajzaid!  - lehajolt, és elkezdte felszedni őket.

Csodálkozva néztem rá, majd én is odaléptem hozzá, és segítettem összeszedni őket... Az utolsó lapért egyszerre nyúltunk... Pont az utolsó oldal volt az... Amikor a pár be vallotta az érzéseit, és megcsókolták egymást a sakura alatt.. Előbb a képre, majd egymásra néztünk.. Elnevettük magunkat... Felvettük az utolsó lapot is, majd Kazaki ideadta többit, hogy rakjam őket sorba. Egy perc alatt készen lettem vele, beleraktam egy dossziéba, majd indultam kifelé. Le a lépcsőn, majd kilépve a házból becsuktam az ajtót, a kulcsot pedig a bambusz közötti rejtekhelyre raktam... Ahogy egyre távolodtunk a háztól, Kazaki megfogta  a kezem.. Előbb ránéztem, majd elmosolyodtam... Igaz.. ezek után már egy pár vagyunk... Egy mangaka pár... Most, hogy így belegondolok, még sohasem voltam ilyen boldog.. Eddig nem igazán érdekelt engem semmi, erre jön ő, és értelmet ad az életemnek... Ráébreszt az rajz utáni szenvedélyemre, és az iránta táplált érzéseimre... Hivatást és célt adott nekem... Hazamentünk, Kazaki egyenesen a műterembe vitt engem... Belépve nem akartam hinni a szememnek... A szoba dugig volt némukkal... tehát ő sem tétlenkedett addig, amíg én nem voltam itt... Szinte kábulatban léptem be a szobába...

18. fejezet - Ígéretek sokasága...

Ezt elrontottam.. Mostmár biztos.. Nagyon dühös rám... És enm csak azért, mert elszöktem előle.. amangáért is... De mit kellett volna tennem? Nem olt más lehetőségem.. Rajzolnom kellett!! Muszáj volt! Viszont ahhoz, hogy rajzolhassak, ekkel egy trténet is.. Ha pedig ő nincs mellettem, akkor nekem kellett egyet kitalánom... Teljesen le volt törve... Kezében tartotta a mangám... Lassan leszálltam az gyról, és felé indultam... Mire odértem, kezéből kiestek rajzaim, és beterítették a padlót.. Nem foglalkoztam velük.. Csak hozzá akartam elérni... Odamentem, és átöleltem a vállát.. Nem regált rá... Kövé dermedve ált... Még szorosabban öleltem, reméle, hogy kicsikarhatok belőle valamilyen érzelmet...
 - Sajnálom... nem akartam.. de nem hagytál rajzolni..ezért jöttem el....
Még mindig semmi... Se egy érzelem, se ármiféle rekació...
 - Nem kellett volna nélküled mangá csinálnom, tudom... De rajzolnom kellett! Ezért írtam egy történetet....
 - De miélrt nélkülem? - kérdezte alig halhatóan.
Végre! Végre megszólalt.. annyira örültem...
 - Nem hagyták rajzolni...
 - Mert féltelek...
 - De tudok vigyázzni magamra...
 - Ő is ezt mondta.... mégis meghalt...
 - Én fogok meghalni És sose hagylak el, ha megígéred, hogy rajzolhatok....
 - Eddig is rajzolhattál... csak nem egész álló nap...
 - De én egész nap akarok rajzolni! Mert neked hála megtaláltam az élet célom! Azt, ami boldoggá tesz! És nem csak a rajzlás.. hanem a veled töltött idő is kedves számomra - vallottam be halkan.
 - Én is jól érzem magam veled... De kérlek ígérd meg, hogy nem hagysz el, és nem szöksz meg tőlem soha többé!
 - Akkor ígérd meg, hogy többet nem korlátozol engem!
 - De akkor is mértéket kell tartanod! Nem kerülhetsz kórházba, vagy hasonlók!
 - Mondd, miért aggódsz értem ennyire? - kérdeztem mélyen a szemébe nézzve.
 - Azért, mert már az első találkozásunkkor tudtam, hogy te más vagy...
 - Ezt hogy érted?
 - Úgy, hogy azt hiszem.. én... téged... szeretlek... Első látásra beléd szerettem....

17. fejezet - Még itt is rám talál....

Remek ötletem támadt… Egymás után rajzoltam a némukat… Amikor azok készen lettek, a karakterek következtek. Órákon át rajtoltam őket, majd amikor végeztem, neki láttam magának a mangának. A tollam csak úgy szántotta a lapot. Szinte magától mozgott a kezem… Csak teltek a percek… az órák… Észre se vettem az idő múlását… Már kész voltam a felével, amikor hírtelen lekezdtem homályosan látni… Megdörzsöltem a szeme, de nem segített… Szédülni kezdtem… Elkezdett velem forogni a világ… Éreztem, hogy eldőlök… De mintha láttam volna még valakit… aki felém tartott… De aztán minden elsötétült… Amikor magamhoz tértem az ágyban feküdtem… Óvatosan felkeltem, de a fejem azonnal megfájdult. Akaratlanul szédültem vissza az ágyba… Nem telt el egy perc se, amikor egy alak tűnt fel az ajtóban…

 -  Nem megmondtam neked, hogy vigyázz magadra? Pont ezért nem akartalak engedni rajzolni téged… Erre megszöksz előlem?

 - Ka-kazaki? – kérdeztem halkan.

 - Miért, kire számítottál?

 -  Mégis hogyan?

 - Az unokatestvéred komornyikja szólt nekem… Az a szoba, ahol rajzoltál, be volt kamerázva… Látta, hogy valami nincs rendben veled… Ezért felhívta az otthoni számod, hátha szólhat a szüleidnek… De én vettem fel a telefont…

 -  Ezt nem hiszem el… kamerák? – kérdeztem csodálkozva.

 - Pontosan. Miért, még nem hallottad? Tegnap este a királynő bejelentette, hogy az unokatestvéred a lánya, és egyben a trónörökös. Azonban ő megszökött a tanárával…
 -  Akane? Az kizárt…

 - Pedig igaz… De ez most nem fontos… Minél hamarabb rendbe kell jönnöd… Teljesen kimerültél… Pihenned kell!

 -  Azt nem… Be kell fejeznem a mangám…

 -  Azt már nem. Pihenni fogsz!

 -  De már csak 2 lap van hátra!

 - Nem számít…

 - De legalább nézd meg! Ott van az asztalon… - intettem a fejemmel az asztal felé.

Lassan odaballagott, majd kezébe vette rajzaimat. Láttam, hogy menyire ledöbbent. Tudtam, hogy teszik neki… De ekkor megváltozott az arckifejezése…

 -  Te készítettél egy mangát? Nélkülem? Csak azért, mert nem engedtelek rajzolni? – kiáltotta dühösen…

16. fejezet - Végre ismét rajzolhatok...

Egyedül maradtam.. egy ekkora házban.. Első dolgom volt keresni egy szobát, ahol rajzolhatok.. Találtam is egyet.. Valószínűleg ez lehetett Akane szobája.. Itt minden megvolt ahhoz, hogy rajzolhassak.. Leültem az asztalhoz,é s neki is láttam... Szerencsére pár némut elraktam a szobámban, és most magammal hoztam... Végre újra rajzolhatok. Elővettem egy darab papírt, és elkezdtem... Belemerültem a rajzolásba... Egyik oldalt a másik után... Éreztem, hogy kezdek szédülni... a látásom elhomályosodott... az órára néztem... ismét eltelt egy nap... Felálltam az asztaltól, és az ágyra vettem magam...  Rögtön elaludtam.. csak akkor ébredtem fel, amikor már ismét besötétedett... Nem magamtól ébredtem... A telefon csörgött... Nem az enyém.. hanem a vezetékes... Nem vettem fel.. hagytam, hogy hangpostára kapcsoljon...
 - Kasumi, én vagyok az.. Akane... Azért hívlak, hogy minden rendben van-e veled. Remélem meg van mindened. Beszóltam a sulidba, hogy ebben a hónapban nem mész iskolába, szóval rajzolj csak nyugodtan. Majd hívj vissza, és mesélj, hogy megy. Szia.
Ezt nem hiszem el.. Lehet, hogy félreismertem őt... Többet segített, mint ahogy azt remélhettem volna... Egy egész hónap... Remek... Ennyi idő alatt kész is lehet egy mangával... Csakhogy amiket elhoztam némukat, azokat már mind megrajzoltam... Visszamennem pedig veszélyes volna... lehet, hogy ezek utána Kazaji bezárna engem, vagy ki tudja... Muszáj lesz itt keresnem valamit, amit alapanyagaként felhasználhatok... Kimásztam az ágyból, és felfedező útra indultam... Körülnéztem a szobában, majd visszamentem az asztalhoz.. Ott felemeltem a rajzaimat, hogy elrakjam őket, de véletlenül levertem egy dossziét... Papírok tömkelege repült szerte-szét, és landolt a padlón... Gyorsan elkezdtem felszedni őket, de lefagytam, amikor megláttam mik is azok.. Rajzok.. Méghozzá nagyon jó rajzok! Csak nem.. Akane rajzai... Hihetetlenül jók voltak... Végignéztem őket... Minden kép egy-egy személyt, és egy-egy jelentet ábrázolt... Jelenet.. Várjunk csak... van egy remek ötletem... És ezzel megszületett az első saját mangámnak a története... Azonnal hozzáláttam, hogy gondolataimat papírra vessem...

15. fejezet - A végső megoldás...

Sikerült meglógnom előle.. Ő nem tudott a hátsó kijáratról... Gyorsan átöltöztem, és kiosontam... A kis kamrából elővettem a gördeszkám, és már indultam is a kávézóhoz... Amikor megérkeztem, láttam, hogy Akane már bent ül, és egy csésze teát kortyolgat.. Fogtam a gördeszkám, bementem, és leültem vele szemben... Láttam, hogy végig mér, és csak az után szólal meg...
 - Minden rendben van? Nem nézel ki valami jól....
 - Hát köszi. Én is örülök, hogy újra látlak...
 - Nem úgy értettem...
 - Tudom-tudom... bocsánat...
 - Semmi gond... Na mondd, miben segíthetek?
 - Nem rég kaptam egy állást.. és szereztem egy barátot, akivel most együtt lakok... Csak az a gond, hogy nem enged rajzolni...
 - Rajzolni?
 - Igen, rajzolni. Nem rég úgy döntöttem, mangaka leszek.
 - Értem... folytasd.
 - Na szóval.. kéne egy hely, ahova elmenekülhetek előle, és nyugodtan rajzolhatok... Elég nekem egy szoba is... Csak egy asztal kell, egy szék meg egy lámpa... Na én persze pár toll meg hasonlók...
 - Értem... gyere velem, megoldjuk... - azzal lerakott némi pénzt az asztalra, és elindult kifelé.
Én is fölálltam, és követtem őt... Egy kocsihoz mentünk.. Benne egy szőke.. valószínűleg angol pasi ült.. Amint megláttam Akane-t, rögtön kiszállt a kocsiból és elénk sietett.
 - Kasumi, ő itt egy barátom, Ian. Ian, ő az unokahúgom, Kasumi - mutatott be minket egymásnak.
 - Örvendek - mosolygott rám, én viszont csak bólintottam  - Gyere szállj be - nyitotta ki nekem az ajtót.
Én beszálltam hátra, majd ők is beszálltak, és indultunk... Akane közben beszélt vele valamit, de nem igazán értettem... Legközelebbi megállónk, egy üzlet volt.. Kiszálltunk, és bementünk.. az a pasi a kocsiban maradt... Beléptünk, és csak akkor jöttem rá, hova is hozott... Mindenütt mangaka dolgok voltak... Elvesztem ebben a boltban.. Tollak, ceruzák és még rengeteg minden.. Gyorsan összeszedtem mindazt, amire szükségem lesz, majd mentem a pénztárhoz... Azonban amikor fizetni akartam, az eladó ezt mondta:
 - Hagyja, az a másik hölgy mindent kifizetett. Ha még valamire szüksége van, csak vigye.
Nem értettem hirtelen miért lett velem Akane ilyen kedves, de most nem igazán volt időm ezzel foglalkozni. Meghajoltam, majd odamentem hozzá.
 - Készen vagyunk, mehetünk.
 - Rendben.
Vissza kimentünk, beszálltunk a kocsiba, majd egy hatalmas házhoz érkeztünk. Akane ment előre,  az egyik, ajtóban álló bambusz körül elővett egy kulcsot, és kinyitotta az ajtót... Belépve egy kisebb japánba érkeztünk.
 - Tessék. Itt nyugodtan rajzolhatsz.
 - Itt? De hát nekem elég egy kisebb szoba is...
 - Tudom... De én most úgyse használom ezt a házat... Maradj itt nyugodtan. Tessék itt a kulcs. Nem kell félned, nem fog idejönni senki. A szüleim nem rég írtak, hogy valószínűleg csak hónapok múlva érnek haza...
 - És te? - kérdeztem zavartan.
 - Én? Én most Ian-nél lakom egy darabig...
 - És utána?
 - Ezt majd később megbeszéljük, rendben? Most be kell mennem a kórházba meglátogatnom egy barátom - küldött felém egy mosolyt - Érezd magad otthon - azzal mind a ketten elmentek, én pedig ott maradtam egy hihetetlen házban...

14. fejezet - A múlt egy sötét titka...

Engem is?? Ezek szerint a múltban történhetett valami.. És ahogy látom, nagyon fontos volt Kazaki-nak... Nem tudtam, hogy helyese lenne-e megkérdezni, de a szeméből tükröződő szomorúság, és a bennem felmerülő kíváncsiság győzött...
 - Mondd csak... Kiről beszélsz?
 - Senki.. hagyjuk...
 - Ne hagyjuk... Társak vagyunk,, ne legyen titkaink egymás előtt...
 - Igazad van.. De erről nem kell tudnod - állt fel, és készült távozni.
 - Ha neked fontos volt, akkor tudnom kell róla...
 - Nincs most kedvem erről mesélni...
 - Kérlek...
 - Huh... A menyasszonyom volt... az első rajzolóm... de belehalt, mert túlhajtotta magát a kedvemért - azzal kiment a szobámból...
Ezt el se hiszem.. Nem is tudom, hogy mi sokkolt jobban... Hogy volt menyasszonya, hogy volt más rajzolója, vagy az, hogy meghalt... Valami fura érzés kerített hatalmába... Nem tudtam mi volt az, de éreztem, hogy összeszorul a szívem... tehetetlennek éreztem magam... Tennem kell valamit! Ezt mélyen belül éreztem.. Felálltam az ágyból, és indultam a műterembe... De zárva volt az ajtaja... Nem tudtam kinyitni... Visszamentem a szobámba, hogy megkeressem a másik műterem kulcsát... de az is eltűnt... teljesen nyoma veszett... Már csak egy lehetőségem van... De ez csak legvégső.. de nincs mit tennem.. muszáj lesz felhívnom... A telefonomért nyúltam, majd előkerestem a számát, és felhívtam... a 4. csörgés után vette fel.
 - Igen, tessék?
 - Szia, én vagyok az.. Kasumi...
 - Kasumi... el se hiszem, hogy felhívtál! - ujjongott a vonal másik felén.
 - Hidd el, én is alig hiszem el. De most nem érek rá társalogni... A segítségedre van szükségem.
 - Mondd, miben segítsek - vált komollyá a hangja.
 - Találkozhatnánk abban a kávézóban, hol kisgyermekként? Mondjuk egy 10 perc múlva...
 - Rendben, ott leszek.. szia...
Azzal letettük a telefont, én pedig mentem, hogy valamiképp megszökjek Kazakitól...

13. fejezet - Aggodalom...

Az első sikeremen felbátorodva úgy döntöttem, folytatom a rajzolást... Visszasiettem a műterembe, és kezdtem a következő oldalt... Időközben Kazaki hozott be nekem dolgokat, de valahogy se éhesnek, se szomjasnak nem éreztem magam... Csak rajzolni akartam... Úgy éreztem megtaláltam az életcélom... Nem tudom meddig rajzolhattam, de arra emlékeztem, hogy Kazaki többször is megrázott, és beszélt is közbe valamit.... de, hogy mit, azt nem tudom pontosan.. A rajzra koncentráltam.. Amikor ismét magamnál voltam, az ágyamban ébredtem fel... Láttam, hogy a Nap már egy ideje fenn van... Az órámra pillantottam... Dél volt... De azt mégis hogy? Dél már régen elmúlt... Akkor fejeztem be az első oldalt... és azóta....
 - Ébren vagy? - lépett be a szobámba Kazaki.
 - Igen... De hogy....
 - Tegnap addig rajzoltál, mígnem elaludtál.. nem is.. inkább elájultál... nem aludtál, nem ettél, nem ittál... Csoda, hogy most egyáltalán felébredtél...
 - Jaj ne... és az iskola?
 - Ne aggódj, beszóltam nekik, hogy most pár napig nem fogsz tudni bemenni...
 - Pár napig? Akkor tudok majd rajzolni... Köszönöm - küldtem felé egy mosolyt.
 - Azt már nem! Amíg itthon leszel, szigorúan pihenni fogsz. És csak napi 3 órát rajzolhatsz!
 - Hogy mi? Ugye ezt te sem gondolod komolyan!
 - De igen! Nagyon is komolyan gondolom!
 - De te akartad, hogy rajzoljak... Most meg megtiltod?
 - Félreértesz... Nem megtiltom, hogy rajzolj, csak korlátozom...
 - Miért? Miért teszed ezt? - kérdeztem könnyes szemekkel.
Ő lassan közelebb jött hozzám... Kezével megtámaszkodott az ágyam szélén, majd közel hajolt hozzám... Olyan közel, hogy  arcunk szinte egymásnak ütközött...
 - Hogy miért teszem? Mert aggódok érted! Nem akarom, hogy miattam essen bajod...
 - Nem esik bajom! És főleg nem miattad!
 - De igen! Én kértelek erre... És tessék, máris elájultál...
 - Ez nem iga...
 - Kérlek... hallgass rám! Nem akarlak téged is elveszíteni - s arcán legördült egy könnycsepp...

12. fejezet - Első rajzom...

Mind a ketten a műteremben voltunk... Időközben áthoztam ide Nala egyik fekhelyét, mivel Kazaki azt mondta, most itt leszünk egy ideig... Hoztam fel egy kis teát, és egy kevés nassolni valót is... Kazaki elmondta végre, hogy mit is akar tőlem pontosan... mármint ezzel a mangakasággal kapcsolatban... Korábban, egy iskolai kiállításon láttam a rajzaimat kiállítva... Azóta próbált engem megtalálni... Ő nem tud valami jól rajzolni... pontosabban egy normál emberhez képest profi, de egy mangakához mérve csak egy béna kezdő... Amíg engem keresett, rengeteg sztorit írt már... Megmutatta a vázlatokat is... ha jól emlékszem nému a neve... Ahogy bele-bele olvasgattam, elképedtem... Hihetetlenül jó shonjou mangákat írt... Ezeket a kezemben tartva úgy éreztem rajzolnom KELL! Leültem hát az egyik asztalhoz, elvettem egy lapot, egy tollat, és rajzolni kezdtem... Próbáltam követni a nému adta mintát... Nem tudom meddig rajzolhattam, de amikor elkészültem az első lappal, Kazaki már az ebédet készítette... Felkaptam a rajzom, és lesiettem vele a lépcsőn. Kazaki éppen a tányérokat rakta ki, amikor én berontottam.
 - Na, hogy állsz? - kérdezte, de nem fordult felém.
 - Azt hiszem kész az első oldal...
 - Tényleg? - pördült meg hirtelen, és hozzám sietett.
Elvette kezemből a lapot, majd tanulmányozni kezdte. Minél tovább vizsgálgatta, annál biztosabb voltam benne, hogy többet kellet volna rajta dolgoznom... Kb. 5 perc telhetett el néma csöndben, amikor megfogta a lapot, letette azt asztalra, és felém fordult... Nem mondott semmit, csak állt előttem lesütött fejjel... Biztos voltam benne, hogy csalódást okoztam neki.... ekkor egy szó nélkül a nyakamba borult, és szorosan átölelt... ennyit súgott csak a fülembe "Köszönöm". Már biztosan tudtam, hogy nem okoztam neki csalódást... Megkönnyebbülés áradt szét rajtam, majd én is átöleltem...

11. fejezet - A költözés ~ Összebútorozás

El se hiszem, hogy belementem ebbe egészbe... De igazából nem is zavart.... hanem az, hogy bárki másnál jobban ismer... még a barátaim se tudták rólam, hogy csak megjátszom magam... Pedig nagyon-nagyon közel álltak hozzám... Erre jön egy idegen... Mégis mi lesz itt?? Mégis mit gondoltam, amikor belementem, hogy összeköltözzünk?? Azután, hogy ezt eldöntöttük, mind a ketten megreggeliztünk... Meg kell, hogy mondjam, Kazaki remek szakács! Reggeli közben pedig megbeszéltük az összeköltözés részleteit.... A reggeli után, amíg én elmosogattam, ő hazament csomagolni... Azt mondta pár óra múlva vissza is jön... Az órára néztem... Már 2 órája elment... én ez idő alatt kicsit összepakoltam a házban... Nem volt nehéz, mivel nem igazán szeretem a kupiz, így mindig rend van... A házban ugyan csak egy háló volt, de a nappaliban lévő kanapé kihúzható volt, és elég nagy, és kényelmes... Bár ki tudja, lehet, hogy a főnök.. izé... Kazaki képes rá, és hozz magának egy ágyat... Zajt hallottam... Kazaki ezek szerint visszajött... Abbahagytam amivel eddig foglalkoztam, és elé mentem... éppen 2 bőröndöt hozott, illetve tuszkolt be az ajtón... azokat letette az előtérben, majd hívott, hogy segítsek neki... Kimentem, és látom, hogy kocsija utánfutója tele van pakolva... Közelebb lépek, és csak ekkor látom, hogy mik is azok..
 - Ezek...
 - Igen, elhoztam pár dolgot a műteremből.... Gondoltam így nem kell mindig elmennünk oda... De ott is megvannak ugyan ezek a felszerelések!
 - É-értem... Hát akkor gyorsan cuccoljunk be...
Na a gyors cuccolás 3 órán át tartott... Az egyik raktárszobát átalakítottuk műteremmé, Kazaki berendezkedett a másik fürdőbe, és ahogy azt gondoltam, hozott magának ágyat... Körbejárt a házban, majd úgy döntött, hogy a műterem melletti, eddig zeneszobaként használt szobában szeretne "lakni".  A hangszereimet átvittem a saját szobámba, majd bementem a műterembe... Végig néztem a kis helyiségen... Valamiért kellemes érzés árasztott el... Nem tudnám pontosan megmondani, hogy mi, de úgy éreztem ennek köszönhetően megváltozhat az életem...

10. fejezet - A nagy fordulat...

Basszus Kasumi szedd már össze magad.... Ő a főnököd! Aki nem mellesleg épp most törtbe a házadba! Valamit tenned kell!
 - Öööö... köszi a reggelit, meg minden... de ilyet többet ne csinálj... és kérem vissza a pótkulcsom is...
 - Igazából azért vettem el a kulcsot mert....
 - Mert? - kérdeztem kíváncsian.
 - Mert nem szeretek egyedül élni.... És valahogy azt vettem észre, hogy te sem... Lehet, hogy nem mutatod, de én észrevettem... És arra gondoltam, hogy talán élhetnénk együtt.. legalábbis addig, amíg partnerek vagyunk...
 - Hogy mi van? Nem is ismerlek.. És jelen helyzetben elég rosszul áll a szénád... Te meg azt akarod, hogy együtt éljünk?
 - Figyelj - -közeledett hozzám, és mélyen a szemembe nézett - Előttem nem kell megjátszanod magad! Nekem megmutathatod a valódi éned... Azt a félénk kislányt, aki a nagymenő álarca mögé rejtőzik... Tudom, hogy azért csinálod ezt, hogy másoknak ne kelljen aggódnia miattad... Ezért mutatod magad keménynek... De előttem nem kell...
Két keze közé fogta arcom, én pedig már nem tudtam visszatartani a könnyeim... Elsírtam magam... Mint egy erőtlen kislány fúrtam magam karjai közé... Magam se hittem, de annyira megkönnyebbültem, hogy végre sírhatok.. De mégis honnan ismer engem ilyen jól?
 - Na... hogy döntöttél?
 - Rendben van... Költözz ide - mondtam könnyeim törölgetve.
 - És ígérd meg, hogy ha ketten vagyunk, nem játszod meg magad előttem...
 - Jó... de akkor te se....
 - Rendben - ölelt magához...

9. fejezet - Egy váratlan látogató...

Na jó... Hivatalosan nem normális... Az oké, hogy belementem ebbe az egész manga őrületbe, de hogy már van is egy műterem... Ahol csak mi ketten leszünk.. Lenéztem a beosztásra... Kissé megváltozott... rövidebb a meló... De utána ott van az a plusz 5-6 óra... Műtermi munka címszó alatt... Tehát igazából nem, hogy rövidebb... hosszabb lett a melóm.... Na remek... Várjunk csak.. Én mikor értem haza??? Na mindegy... tegyük el magunkat holnapra... Nala ismét elém jött, hogy üdvözöljön... Bementem a konyhába, és amíg én elővettem a hűtőből a tejet, ő felugrott a konyhapultra... Elővettem egy poharat, és tányért. Mindkettőt jól tele töltöttem... A tányért Nala elé tettem, a poharat pedig egy húzásra kiittam... Leraktam a poharam, és elindultam fel a lépcsőn. Tudtam, hogy mire ágyba kerülök, Nala már ott lesz... Míg beértem a szobámba, ledobáltam magamról ruháimat... Bugyiban, és melltartóban értem el a fürdőbe... Megnyitottam a zuhanyt, és beléptem a vízfüggönybe. A víz melege átjárta minden porcikám... Kb fél óra múlva másztam csak ki alóla... Vizes hajamat félszárazra töröltem, és a gardróbból előkotortam egy hatalmas felsőt. Vagy ötször akkora volt, mint én... De alváshoz pont tökéletes... Mint gondoltam, amikor bebújtam az ágyba, Nala  már a párnám mellett szuszogott... Orromat megcsapta a párnámból és takarómból áradó levendula illat... Hála ennek az illatnak, hamar elaludtam... Reggel valami zajra ébredtem... Valaki volt a házban.. Kimásztam az ágyamból, felkaptam egy rövidnacit, és elindultam lefelé.. Melyik az az ostoba betörő, aki fényes nappal tör be? Egy kellemes illat csapta meg az orrom, miközben lefelé lépdeltem a lépcsőn... Capuccino és.. olyan ismerős volt ez a másik illat... Rákos miso leves... Anya főzte mindig... Leértem a lépcsőn, és kíváncsian kémleltem be a konyhába... Na szerintetek ki állt ott?
 - Te mégis mit keresel itt? - förmedtem rá.
 - Ó, jó reggelt. Csináltam neked reggelit - vigyorgott rám.
 - Még mindig nem válaszoltál...
 - Ó, sajnálom... Nos, amikor tegnap itt jártam, megtaláltam a pótkulcsot, és elvittem magammal... Gondoltam ha egyedül élsz, egy kicsit néha besegítek..
 - Te elloptad a pótkulcsom? - üvöltöttem rá.
 - Inkább, csak kölcsönvettem.... De nem számít.. Tudod, elég rendetlen vagy...  Szétdobáltad a ruháidat az egész házban...
 - Azt ne mondd...
 - De igen, már ki is terítettem őket száradni...
 - Na ebből elég... hívom a zsarukat...
 - Kasumi, ne tedd ezt! Csak segíteni akartam... amiért te is segítettél nekem.. vagyis fogsz - mondta zavartan.
 - OK, főnök...
 - Ha csak ketten vagyunk, hívj nyugodtan Kazaki-nak - küldött felém egy olyan szívmelengető mosolyt, hogy azt hittem ott helyben elalélok...

8. fejezet - Műterem???

Na erre határozottan nem számítottam... Milyen múltja lehet? És mégis mit akarhat tőle ez az emeber? Miért mondja most ezt el nekem? Azt hiszem jobb esz, ha én mostazonnal lelépek....
 - Bocsi, de azt hiszem, jobb lesz ha megyek - pattanttam fel amien gyorsan csak tudtam.
Azonban ő elkapta karomat. Ujjai olyan szorosan fonódtak csuklóm köré, hogy megmozdítani se bírtam.
 - Kérlek várj. Te vagy az utolsó esélyem. Ha te nem segítesz, nekem befellegzett...
Na szuper... Bár a balfácánok is tőlem kérnek segítséget? A következő mi lesz? Én leszek Szűz Mária, vagy mi? De most mi legyen ezzel itt? Mégis csak kéne ez a meló... Hát nincs más esélyem, mint belemenni ebbe az egészbe... Még az is lehet, hogy valami jó sül majd ki belőle.. ki tudja...
 - Rendben van, segítek neked... - nyögtem ki végül.
Szeme felcsillant, gyermeki öröm áradt szét arcán.. Tsc... Még egy ilyen ipsét... De... egész jól néz ki, amikor örül...
 - Annyira hálás vagyok - ugrott szó szerint a nyakamba - Megmentetted az életem!
 - Na ebből elég - próbáltam leszedni magamról - Ezt többet ne csináld, vagy nem segítek!
 - Sajnálom... Csak annyira örülök..
 - Jó-jó... na akkor én most megyek is haza - kaptam fel a táskám.
 - Ne! Várj!
 - Mi van már megint? - fordultam vissza hozzá.
 - Tessék, itt van a beosztásod... És a műterem kulcsa.. és a címe...
 - Egy pillanat.. Milyen műterem, mi van?
 - A mi műtermünk - mosolygott rám...

7. fejezet - A főnököm titka

Egész gyorsan telt az idő... észre se vettem, és már záróra volt... Meglepetésemre egész sokan voltak annak ellenére, hogy szombat van... Pont záróra előtt 5 perccel, egy magas, fekete bőrszerkós srác állított be... Amikor Ayano meglátta, lerakta a könyveket, amiket épp pakolt, és odament hozzá.. A nyakába borult, és megcsókolta...Legalább már tudom, hogy is nézz ki a pasija >.<
Gyorsan elköszöntek, majd leléptek... Én pedig egyedül maradtam a főnökkel.... Befejeztem a  munkát, amit még rám bíztak, majd amikor végeztem, épp indulni készültem, de  ő megállított...
 -Várj csak egy kicsit. Már is végeztél a a melóval?
 -Igen... szal én lépek is...
 - Még ne... gyere velem, mutatok neked még valamit - intett nekem...
Egy kis szemforgatás után követtem őt... Hátra mentünk, az üzlet leghátsó részébe, ahol (Ayano szerint) a saját lakórésze van... Megállt egy nagy tölgyfa ajtó előtt, majd a nyakában lógó láncról levett egy kulcsot, és kinyitott az ajtót. Mintha egy történelem filmbe léptem volna be... Régi japán tolóajtók, papírfalak és ehhez hasonlók... Mintha a múlt századból maradt volna itt... egy kisebb Japán... Csodálkozva néztem körbe, miközben bekísért egy nappalinak tűnő szobába... az asztal alacsony volt, körülötte a földön párnák... az asztalon egy teás készlet és egy apró bonsai... Az asztal felett a mennyezet üvegből volt... Feltekintve nappal az úszó felhőket, éjjel pedig a csillagokat lehetett látni. A szoba sarkaiban pedig egy kisebb csoport bambusz állt... A főnököm pár percre eltűnt, majd amikor visszatért, ő is leült a kis asztalhoz, és teát készített... az egyik csészét elém rakta, majd belekortyolt a sajátjába... Óvatosan az enyémért nyúltam, majd én is belekóstoltam... Régen nem ittam ilyen isteni zöld teát... mióta a szüleim meghaltak... Az anyám egy teázóban dolgozott... kiskoromban nekem is megtanította a teaszertartást, bár nem sok hasznát vettem... Lettem a félig kiürült csészét, és a főnökömre meredtem...
 - Nos, mit akartál? - kérdeztem kertelés nélkül.
 - Látom nem fecsérled az idődet... Az igazat megvallva bocsánatot akartam kérni a reggel történtek miatt... Nem akartam olyan... bunkón viselkedni... Az igazat megvallva csak azt akartam, hogy Ayano ne legyen itt egyedül... gondoltam ha egy kicsit szórakozok veled, akkor érdekelni fog a munka, és tényleg eljössz...
 - Akkor tehát Ayano miatt tetted az egészet? - kérdeztem hitetlenkedve.
 - Nem csak miatta... magam miatt is... Mint láthattad, Ayano-nak már van barátja, és hogy őt ismerem, nem kizárt, hogy valamikor fogja magát, és lelépnek együtt... Akkor pedig egyedül maradok ezzel a hatalmas bolttal...
 - De egyedül nem tudod elvinni, igaz?
 - Pontosan...
 - És akkor miért nem alkalmazol több embert?
 - Nem szükséges... Nem akkora a forgalom, és a munka is könnyű... igazából ha nagyon akarnám egyedül is vihetném... de félek, hogy olyan leszek, mint a nagyapám... A minden volt ez a hely... Kis e mozdult sehová, ez a hely volt az élete - mutatott körbe - Félek, hogy én is beleőrülök a magányba, mint ő... És amikor tegnap találkoztam veled az utcán, láttam rajtad, hogy gondban vagy... Úgy érzetem, valamiképp segítenem kellene neked... Ezért ajánlottam fel neked ezt a munkát is... De igazából, az igazi indok, amiért ide hívtalak.. az az, hogy az egyik titkos álmom, hogy mangaka legyek.... És valamiért úgy éreztem, hogy te talán segíthetnél abban, hogy megvalósítsam az álmom... - nézett rám bizakodóan

6. fejezet - A munkatársaim

El se hiszem, hogy pont itt találtam egy barátra.... A meló egy kisebb traccspartival kezdődött... megtudtam pár dolgot a főnökömről, és persze Ayano-ról is....
Na kezdjük a főnökömmel....
 1) a nagyapjától örökölte ezt a boltot
 2) kis kora óta gyűjti a mangákat
 3) sose volt még barátnője (bár nem tudom ezt miért is fontos)
 4) állandóan zenét hallgat (akár csak én)
 5) imádja a bulikat, de nem szereti a tömeget
 6) két évvel idősebb nálam, már nem jár suliba.. akkor hagyta ott, amikor 5 évvel ezelőtt meghalt a nagyapja.. akkor vette át az üzletét...
 7) a családjáról nem szívesen beszél, elég visszahúzódó
 8) jó a humora
 9) mindene a munka, itt is él, ebben az üzletben... egy hátsó kis részben van kialakítva a lakása, ahova a másik utcáról is be lehet jutni...
10) a szüleivel nem tartja a kapcsolatot évek óta
11) jó fej főnök, mindig poénkodik, de attól még komolyan veszi a munkát
12) titokban zenélget, és énekel.... valamint magát rajzol....

És akkor most jön Ayano....
 1) imádja a zenét, a koncerteket, bulikat... szerinted egy buli, nem is buli, ha nincs tömegnyomor
 2) van egy bandája a sulijában, ő gitározik és vokálozik
 3) a szülei elváltak, az apja egy rockbanda dobosa, az anyja újra házasodott, és most velük él
 4) kedvenc színei: kék, lila, rózsaszín, fekete, vörös
 5) titokban romantikus mangákat szokott olvasni
 6) imádja vicces-romantikus doramákat
 7) az anyja full őrült... a szivárvány színeire festették a falakat
 8) az anyja festő.. legalábbis annak mondja magát
 9) kiskorában folyton rózsaszín fodros ruhákban járt... önszántából..
10) a suliban ő volt a különc, mert akármi is történt, mindig volt rajta egy kapucnis felső
11) ha egy lakatlan szigeten lenne, egy lemerülhetetlen akuval rendelkező Mp-t kérne, hogy mindig hallgathasson zenét
12) van egy pasija, akivel már 4 éve vannak együtt, és minden nap eljön érte

Hát így kezdődött az első munka napom... Körbevezettek, szétnéztem az üzletben, és persze megkaptam az egyenpólót is.... Holnaptól, már sajna hordanom is kell... de azt hiszem túl fogom élni... utána hátra vittek, hogy megmutassák a raktárat is... hatalmas volt, tele dobozokkal... Na elkezdtem párat kipakolni, majd visszahívtak előre, hogy megmutassák a katalógus rendszert, hogy én is tudjak segíteni a vásárlóknak, ha egy bizony mangát, vagy műfajt keresnének... Komolyan mondom, sose gondoltam volna, hogy ilyen jó dolog melózni... Bár az igazat megvallva egy kicsit vártam, hogy vége legyen... >.<

5. fejezet - Egy új sorstársam

Legalább nem vagyok egyedül itt.. ez részben megnyugtató... De nekem egy kissé furcsa, hogy egy ekkora boltban csak hárman dolgozunk... Na mind1, nem az én bajom... de egy biztos, én nem fogom magam itt halálra melózni...
 - Hello, Ayano! Megjött az új munkaerő - szólt oda lánynak
 -Csá, főnök. Ő az a csaj, akit tegnap letepertél? - fordult felénk nevetve.
 - Igazából nem letepertem, hanem neki mentem...
 - Inkább belém rohant - vetettem közbe.
A csaj elnevette magát, majd odalépet hozzám, és a kezét nyújtotta.
 - Hali, a nevem Ayano. Úgy másfél éve melózok itt. Ha valamivel kapcsolatban kérdésed van, nyugodtan fordulj csak hozzám - majd rám vigyorgott.
Kinyújtottam én is a kezem, majd kezet fogtunk. Végig néztem rajta. Neki is hasonló volt a stílusa, mint nekem.  Térdig érő csatos bakancs, szaggatott farmer térdnadrág, top és kapucnis felső. Szimpatikus csaj volt... Legalább van valaki, akivel majd kibeszélhetem ezt az idiótát....
 - A nevem Kasumi.
 . Örülök. Végre nem kell egyedül elviselnem ezt a két lábon járó szerencsétlenséget- nevetett.
 - Nem tudom, hogy tudtad elviselni őt másfél évig.... Én már a ma reggeli akciójától kiakadtam -kezdtem bele..
 - Miért mit csinált? - kérdezte, és közben az egyik olvasósarok felé terelt.
 - Reggel 4 körül beállított hozzám... Pontosabban felhívott, hogy a házam előtt áll.. Mivel amikor tegnap este belém rohant, elejtettem a tárcám... Fogadjunk, hogy előző életében tolvaj volt... - ültem le az egyik hatalmas fotelba.
 - Tolvaj? - nevetett - Lehet benne valami... Sok mindent megmagyarázna...
 - Mint például? - kérdeztem kíváncsian.
 - Semmi különös, csak egy észrevétel.... Na mesélj tovább - noszogatott.
 - Miután kinyitottam neki az ajtót, kinevette a ruhám... amit mellesleg megjegyeznék, hogy abban a pillanatban kaptam fel, mivel előtte 2-3 perccel léptem ki a zuhany alól... És még a fejemen volt a törcsi...
 - Basszus...
 - Na igen... Ráadásnak, amikor bejött, egy szó nélkül ledobta magát a kanapémra... és amikor vissza adta a tárcám, közölte, h irány a meló... Majd amikor mondtam, hogy én szombaton nem dolgozok, feldobott a vállára, felvitt az emeltre, becipelt a szobámba, ledobott az ágyamra, bement a fürdőmbe, elvette a hajszárítóm, levette a fejemről a törcsit, majd leül mögém az ágyra, és elkezdte szárítani a hajam.... Utána ismét cikizni kezdte a ruhám, hogy kilátszik a nacimból a fél hátsóm... Amikor meg mentem átöltözni, felkapta a macskám az ágyamról, amikor meg kijöttem, lazán ledobta...
 - Ne haragudj - mondta majd meg szakadva a nevetéstől  - de ez nekem teljesen úgy hangzik, mint egy komédia...
 - Én valahogy nem tudtam rajta nevetni... - mondtam kissé sértődötten.
 - Bocsi.. de gondolj bele.... egy ismeretlen srác beállít a lakásodra, majd mint egy zsákot végig cipel a fél kéglin, megszárítja a hajad, és hasonlók... - mondta, majd ki pukkanva a nevetéstől...
Elgondolkodtam... lehet, hogy tényleg igaza van... Most már belőlem is kitört a nevetés... Ránéztem a főnökömre, aki egy félszeg mosolyt küldött felém... Most már tuti, hogy itt nem fogok unatkozni...

4. fejezet - Indul a meló

Mégis milyen főnök ez? Na mind, nem érdekel.... De hogy meri betenni a lábát az én hálómba?? Ez több a soknál... Megfordultam, és csak ekkor vettem észre, mennyire közel is van hozzám... basszus, majdnem összeütköztünk.. gyorsan visszafordultam, és a macskámért nyúltam inkább... Az ölembe kaptam, és simogatni kezdtem, mire ő dorombolt... Pár perc múlva megszáradt a hajam, és leállította a hajszárítót...
 - Na és akkor most menj, és öltözz át... Gondolom nem ilyen ruhába akarsz jönni dolgozni...
 - Miért, mi bajod van vele...
 - Nekem ugyan semmi... ha téged nem zavar, hogy amíg eljutunk a boltba a fél város látni fogja a félig kilógó feneked... - nevette el magát...
Na jó, ez már hivatalos.... utálom ezt a tagot... Sértődötten az égre emeltem az orrom, majd elmentem a gardróbomhoz... Kinyitottam az ajtót, és beléptem a kis helyiségbe...  Gyorsan végig néztem a ruháimon, majd kiválasztottam a meg felelőt. Egy félcombig érő fekete nacit, egy rózsaszín-fekete csíkos térdzoknit, egy pink HELL feliratú pólót, és a kedvenc kapucnis felsőmet. Majd felvettem a magasított szárú csatos bakancsom... Belenéztem a tükörbe, és elégedetten bólintottam... Amikor kimentem, a főnököm még mindig az ágyamon ült, ölében a macskámmal, aki úgy dorombolt neki, mint egy rossz ribanc.... Na szép, már a macskámban se bízhatok...
Amikor kiléptem, az az ipse felém fordult, majd odébb paterolta a macskám (ami megjegyzem nem tetszett neki), lassan felállt, és elmosolyodott.
 - Na látod, ez már sokkal jobb - lépett volna közelebb...
 - Egy lépést se tovább... Most pedig nyomás... Húzzunk.. nem bírom, ha idegenek vannak a hálómban...
 - Jaj, de kis szégyenlős valaki, aki olyan nadrágot hord, amiből a fél feneke kilátszik - indult nevetve az ajtó felé...
Nem tom meddig bírom majd még elviselni.... Főleg ha minden nap látnom kell őt... Vettem egy mély levegőt, majd én is kimentem utána... Le a lépcsőn, ki a házból, ki az utcára...
 - Na akkor merre? - kérdeztem zsebre vágott kézzel.
 - Gyere mutatom az utat - nyúlt a kezem után.
 - Hé, nem vagyok kisgyerek, nem kell fogni a kezem.
 - Tudom, hogy nem vagy kisgyerek, csak félek, hogy meggondolod magad, és lelépsz...
 - Nyugi. Úgyis jól jön a meló...
 - Nos, akkor rendben - mondta beletörődve.
15 perc séta után megálltunk egy kis üzlet előtt. A cégtáblán ez állt:

"Takahashi manga birodalma"

Takahashi? Biztos a vezeték neve.... Beléptünk a kis boltba... Legalábbis kívülről kicsinek tűnt... De amikor beléptem tényleg úgy nézett ki, mint egy birodalom... mindenhol könyvespolcok sorakoztak, rajtuk pedig temérdek maga....  itt-ott egy kisebb olvasó sarok, ahova a vevők leülhettek, hogy belenézzenek egy-egy kötetbe... De ami a legjobban meglepett, az az volt, hogy a főnökön, és rajtam kívül csak egyetlen lány dolgozott még itt....

3. fejezet - A lökött főnök

Normális ez? Nem tudok róla semmit, és ő se rólam... erre beállít hozzám? Na szépen vagyunk... Gyorsan magamra rángattam pár cuccot, és lementem, h beengedjem az új főnököm...
Amikor kinyitottam az ajtót, ő már bejött  a kapun.., Meglátott, végig nézett rajtam, majd elmosolyodott... na jó, elég nevetségesen nézhettem ki... Végig néztem magamon, és csak akkor láttam, mit is húztam magamra.... Egy koptatott-szaggatott rövid farmer naci, halványkék strandpapucs és egy halvány lili top... A hajamon pedig még mindig ott volt a törcsi...

 - Sajnálom, csak meglepődtem... Khm... még be sem mutatkoztam... A nevem Kazaki - mosolygott rám.

 - Hali... az én nevem már tudod... és mást is... Nem jönnél be végre? Meddig akarsz még az ajtóban állni? - förmedtem rá.

Ő lazán besétált mellettem. Gyorsan kibújt cipőjéből, majd besétált a nappaliba, és levetette magát a kanapéra. Mit képzel magáról ez a ficsur??

 - Egész szép helyen laksz.... de mondd, csak hol hagytad a szüleidet?

 -Egyedül élek..

 - Nocsak, talán kitagadtak a viselkedésed miatt? - heccelt.

 - Nem. Meghaltak.

Néma csend. Végre befogta... Láttam rajta, hogy ez most meglepte...

 - Bocsánat.. nem tudtam...

 - Semmi gond. Most pedig kérem a cuccom - léptem oda hozzá.
 - Ja igen persze... - elővette hátsó zsebéből a tárcám, és a kezembe nyomta - Ja én remélem gyorsan elkészülsz..
 - Miért is?
 - Mennünk kell melózni...
 - Hogy mi van? Szombat van, basszus...
 - Pontosan. Vagyis ma 6-tól 4-ig meló van... És lássuk csak -nézett körbe, majd amikor talált egy órát, hunyorítva leolvasta róla az időt - 5 óra.
 - Na álljunk csak meg egy percre... De most kom azt várod tőlem, hogy szombaton melózzak?
 - Pontosan. Valamint hétköznapokon 4-től 6-ig,, vasárnap pedig 8-tól 12-ig.
 - Na szépen vagyunk... Ne is álmodozz...
 erre ő felállt a kanapéról, elém állt, és egy szó nélkül feldobott a vállára, majd elindult velem a lépcsőn. Fent benézett minden szobába, majd belépett a hálómba, ahol a macskám még mindig csendesen aludt, és ledobott az ágyra. Körül nézett, majd bement a fürdőbe, kihozta a hajszárítómat, leült mögém az ágyra, bedugta a hajszárítót, leszedte a törcsit a hajamról, majd elkezdte szárítani a hajam.... Ez az ipse kom nem normális....

2. fejezet - Egy látogató

A pasi adott egy névjegykártyát, majd futott tovább... meg se néztem mi áll rajta, csak simán zsebre vágtam, és mentem haza... A ház teljesen sötét volt... bár mit vártam, amikor egyedül lakom? Csak nem úgy egyedül, mint az uncsim... Az én szüleim nem azért nincsenek itt, mert a tengerentúlon melóznak, hanem azért, mert meghaltak...
Egy ideig az egyik nagyim vett magához, de nem bírt látni... nem azért mert utált, hanem mert annyira hasonlítottam az anyámra... Szal fogtam magam, és eljöttem... Ez kb. 4 évvel ezelőtt történt.. Azóta egyedül élek.. pontosabban a macskámmal...
Felballagtam a lépcsőn, és a zsebemből elővettem a lakáskulcsot. Amint beléptem a házba, a macskám, Nala rögtön jött üdvözölni... Ezért tartok inkább macskát, barátok helyett... Ők legalább hűségesek...
Na mind1, megyek fel szobámba, és lepihenek egy kicsit... új álmom megvalósításába, majd csak holnap kezdek.. most túl fáradt vagyok hozzá... Pár perc múlva már aludtam is....
Amikor újra kinyitottam a szemem, Nala a hasamon szuszogott... Az órára néztem, reggel 4... Na remek... este jól kidőltem... Nyújtózkodtam egyet, levettem a hasamról az alvó macskámat, majd indultam a fürdőbe. Ledobtam magamról a tegnapi göncöt, és beléptem a zuhany alá. Megengedtem a vizet, és hagytam, hogy a langyos vízcseppek lemossák fáradtságom... Pár percig csak élveztem a vizet...
Kiléptem a zuhany alól, felvettem a köntösöm, és hajamra csavartam egy törcsit... Leültem a laptop elé, majd előhalásztam a tegnapi pasi névjegykártyáját... Bepötyögtem a netes keresőbe a cég nevét, és rámentem az első találatra... Nos csak egy kis üzlet volt az egész... Az érdekessége annyi volt, hogy csak, és kizárólag mangákat árult... ekkor megcsörrent a telefon... odaballagtam az éjjeliszekrényhez, ahova tegnap este raktam, és felnyitottam.. ismeretlen szám...
 -Igen, tessék?
 - Hello... te vagy a tegnapi lány? - szólt bele egy hang...
 - Az attól függ... te vagy az ámokfutó, aki tegnap belém rohant?
 - Akkor stimmel, te vagy az - hallatszott a válasz.
 - Mégis honnan tudod a számom?
 - Tegnap elejtetted a tárcád... benne számoddal, címeddel és minden egyébbel... gondoltam visszaadom.. itt állok a házad előtt, beengednél?
Az ablakhoz mentem, és elhúztam a függönyt... Basszus, ez az ipse kom ott állt...

1. fejezet - A döntés

Hát elérkezett ennek is az ideje... Az iskolákban kiosztják a lapokat minden végzős évfolyamos diáknak... A lapon csak egy kérdés áll... Mivel akarsz foglalkozni?
Már mindenki tudja, hogy mit kar... Ha nem is pontosan, de fogalmuk már van róla... De nekem nincs... még ötletem se... Különösebb képen nem érdekelt semmi... és senki... Hiába voltam már 16 éves, sose voltam még szerelme... és nekem se vallottak még szerelmet.. De úgy érzetem, ezzel nincs is semmi baj...
Na jó, inkább térjünk vissza a jövőmet illető kérdésre... Az osztályfőnök mondta, hogy akinek nincs semmi ötlete, hogy merre is menjen tovább, az menjen el az iskola karrier tanácsadójához... Tehát ma délutánra bejelentkeztem hozzá... Ha vége az iskolának, egyenesen hozzá megyek...
Még 3 órám van.... Angol, töri és rajz... az angolt nem igazán szeretem, de azért nem is utálom... a töri... hát... én leginkább ősellenségemnek hívnám... a rajz pedig.. a kedvencem ^^
Csengettek.. vége az óráknak... Felkapom a cuccom, és indulok a karrier tanácsadóhoz... Az irodája a gyengélkedő mellett van... Bekopogok, de semmi válasz... Lassan benyitok, bent egy fiatal lány ül... Nem néz ki többnek 17-nél... Felém fordul, és kedvesen rám mosolyog... A nevem kérdezi,é n megmondom, majd hellyel kínál..
Leülök vele szembe egy hatalmas bőrfotelba, majd a kezembe nyom egy tesztet.. azt mondja, töltsem ki, és ennek alapján fog ajánlani valamiféle karriert... Az igazat megvallva nem igazán érdekel, de azért megcsinálom...
A szokásos kérdések voltak rajta... Mit csinálsz szabadidődben? Mi érdekel? Milyen könyveket szeretsz? Mivel töltöd legszívesebben az időd? Csupa sületlenség... Miután kitöltöttem a kezébe nyomtam a lapot, ő pedig elmélyülten tanulmányozni kezdte....
Pár perc múlva rám mered. Azt mondja, engem nem érdekel semmi, és nem tud velem mit kezdeni... Felállok, és otthagyom... Na remek.. sokra mentem vele... Ezt én is tudtam magamtól...
Sétálok hazafele, az egyik hatalmas épületen egy kivetítő... felnézek rá, és meglátok egy hirdetést.

 "Mangakát keresünk" 

Na kíváncsi vagyok ki fog rá jelentkezni... Ekkor valaki belém rohan... Majdnem elesek, de elkap... Felnézek rám, és egy hatalmas zöld szempárban látom magam tükröződni...
 - Ó, jaj bocsi. Nem akartam... - végig nézz rajtam, majd óvatosan elenged - Nem lenne kedved nálam dolgozni részmunka időben? - kis szünetet tart - Egy boltban dolgozom... csak annyi lenne a dolgod, hogy segítesz kipakolni a szállítmányt, és néha beállsz a kasszához...
 - Milyen bolt az? - kérdem.
 - Egy manga árusító - mosolyog rám.
Egy percre elgondolkom, majd rám nem jellemző módon rámosolygok.
 - Hát akkor döntöttem...