Sikerült meglógnom előle.. Ő nem tudott a hátsó kijáratról... Gyorsan átöltöztem, és kiosontam... A kis kamrából elővettem a gördeszkám, és már indultam is a kávézóhoz... Amikor megérkeztem, láttam, hogy Akane már bent ül, és egy csésze teát kortyolgat.. Fogtam a gördeszkám, bementem, és leültem vele szemben... Láttam, hogy végig mér, és csak az után szólal meg...
- Minden rendben van? Nem nézel ki valami jól....
- Hát köszi. Én is örülök, hogy újra látlak...
- Nem úgy értettem...
- Tudom-tudom... bocsánat...
- Semmi gond... Na mondd, miben segíthetek?
- Nem rég kaptam egy állást.. és szereztem egy barátot, akivel most együtt lakok... Csak az a gond, hogy nem enged rajzolni...
- Rajzolni?
- Igen, rajzolni. Nem rég úgy döntöttem, mangaka leszek.
- Értem... folytasd.
- Na szóval.. kéne egy hely, ahova elmenekülhetek előle, és nyugodtan rajzolhatok... Elég nekem egy szoba is... Csak egy asztal kell, egy szék meg egy lámpa... Na én persze pár toll meg hasonlók...
- Értem... gyere velem, megoldjuk... - azzal lerakott némi pénzt az asztalra, és elindult kifelé.
Én is fölálltam, és követtem őt... Egy kocsihoz mentünk.. Benne egy szőke.. valószínűleg angol pasi ült.. Amint megláttam Akane-t, rögtön kiszállt a kocsiból és elénk sietett.
- Kasumi, ő itt egy barátom, Ian. Ian, ő az unokahúgom, Kasumi - mutatott be minket egymásnak.
- Örvendek - mosolygott rám, én viszont csak bólintottam - Gyere szállj be - nyitotta ki nekem az ajtót.
Én beszálltam hátra, majd ők is beszálltak, és indultunk... Akane közben beszélt vele valamit, de nem igazán értettem... Legközelebbi megállónk, egy üzlet volt.. Kiszálltunk, és bementünk.. az a pasi a kocsiban maradt... Beléptünk, és csak akkor jöttem rá, hova is hozott... Mindenütt mangaka dolgok voltak... Elvesztem ebben a boltban.. Tollak, ceruzák és még rengeteg minden.. Gyorsan összeszedtem mindazt, amire szükségem lesz, majd mentem a pénztárhoz... Azonban amikor fizetni akartam, az eladó ezt mondta:
- Hagyja, az a másik hölgy mindent kifizetett. Ha még valamire szüksége van, csak vigye.
Nem értettem hirtelen miért lett velem Akane ilyen kedves, de most nem igazán volt időm ezzel foglalkozni. Meghajoltam, majd odamentem hozzá.
- Készen vagyunk, mehetünk.
- Rendben.
Vissza kimentünk, beszálltunk a kocsiba, majd egy hatalmas házhoz érkeztünk. Akane ment előre, az egyik, ajtóban álló bambusz körül elővett egy kulcsot, és kinyitotta az ajtót... Belépve egy kisebb japánba érkeztünk.
- Tessék. Itt nyugodtan rajzolhatsz.
- Itt? De hát nekem elég egy kisebb szoba is...
- Tudom... De én most úgyse használom ezt a házat... Maradj itt nyugodtan. Tessék itt a kulcs. Nem kell félned, nem fog idejönni senki. A szüleim nem rég írtak, hogy valószínűleg csak hónapok múlva érnek haza...
- És te? - kérdeztem zavartan.
- Én? Én most Ian-nél lakom egy darabig...
- És utána?
- Ezt majd később megbeszéljük, rendben? Most be kell mennem a kórházba meglátogatnom egy barátom - küldött felém egy mosolyt - Érezd magad otthon - azzal mind a ketten elmentek, én pedig ott maradtam egy hihetetlen házban...