Ez most komoly? Jól hallottam? Biztos, hogy az mondta, hogy belém szeretett? Ez lehetetlen.... Mármint miért szeretne engem? Én azt hittem, hogy Ayano-ba szerelmes... Erre kiderül, hogy belém...Fura érzés fogott el... Valami megmozdult bennem erre a szóra... Valami mélyen elrejtett érzelem... Ekkor jöttem csak rá... Én is beleszerettem.. Még akkor, amikor belém jött.. És ez az érzelem csak erősödött, amikor másnap betört hozzám... Nem gondolkodtam, csak a szívemet követtem.. Két kezem közé fogtam arcát, és megcsókoltam... Éreztem, hogy meglepődött... De utána karjaival átölelte derekam, és viszonozta csókom.. Én kezeimet nyaka köré fontam... Percekig álltunk ott, egymás karjaiban, ajkaink összeforrva... Ajkaink távolodtak egymástól, és egymás szemébe néztünk...
- Tehát te is így érzel? - kérdezte mély, rekedtes hangon.
Nem válaszoltam... nem tudtam... Csak zavartan bólintottam... Ő elmosolyodott, magához szorított, és megpörgetett a levegőben...
- Akkor hazajössz velem? - kérdezte, miután lerakott.
- Igen, menjünk - indultam el.
- Várj - szólt utánam - A rajzaiddal mi lesz? - meredt a földön heverő lapokra.
- Hagyd csak... nem számítanak..
- De igen... Hiszen ezek a TE rajzaid! - lehajolt, és elkezdte felszedni őket.
Csodálkozva néztem rá, majd én is odaléptem hozzá, és segítettem összeszedni őket... Az utolsó lapért egyszerre nyúltunk... Pont az utolsó oldal volt az... Amikor a pár be vallotta az érzéseit, és megcsókolták egymást a sakura alatt.. Előbb a képre, majd egymásra néztünk.. Elnevettük magunkat... Felvettük az utolsó lapot is, majd Kazaki ideadta többit, hogy rakjam őket sorba. Egy perc alatt készen lettem vele, beleraktam egy dossziéba, majd indultam kifelé. Le a lépcsőn, majd kilépve a házból becsuktam az ajtót, a kulcsot pedig a bambusz közötti rejtekhelyre raktam... Ahogy egyre távolodtunk a háztól, Kazaki megfogta a kezem.. Előbb ránéztem, majd elmosolyodtam... Igaz.. ezek után már egy pár vagyunk... Egy mangaka pár... Most, hogy így belegondolok, még sohasem voltam ilyen boldog.. Eddig nem igazán érdekelt engem semmi, erre jön ő, és értelmet ad az életemnek... Ráébreszt az rajz utáni szenvedélyemre, és az iránta táplált érzéseimre... Hivatást és célt adott nekem... Hazamentünk, Kazaki egyenesen a műterembe vitt engem... Belépve nem akartam hinni a szememnek... A szoba dugig volt némukkal... tehát ő sem tétlenkedett addig, amíg én nem voltam itt... Szinte kábulatban léptem be a szobába...