Engem is?? Ezek szerint a múltban történhetett valami.. És ahogy látom, nagyon fontos volt Kazaki-nak... Nem tudtam, hogy helyese lenne-e megkérdezni, de a szeméből tükröződő szomorúság, és a bennem felmerülő kíváncsiság győzött...
- Mondd csak... Kiről beszélsz?
- Senki.. hagyjuk...
- Ne hagyjuk... Társak vagyunk,, ne legyen titkaink egymás előtt...
- Igazad van.. De erről nem kell tudnod - állt fel, és készült távozni.
- Ha neked fontos volt, akkor tudnom kell róla...
- Nincs most kedvem erről mesélni...
- Kérlek...
- Huh... A menyasszonyom volt... az első rajzolóm... de belehalt, mert túlhajtotta magát a kedvemért - azzal kiment a szobámból...
Ezt el se hiszem.. Nem is tudom, hogy mi sokkolt jobban... Hogy volt menyasszonya, hogy volt más rajzolója, vagy az, hogy meghalt... Valami fura érzés kerített hatalmába... Nem tudtam mi volt az, de éreztem, hogy összeszorul a szívem... tehetetlennek éreztem magam... Tennem kell valamit! Ezt mélyen belül éreztem.. Felálltam az ágyból, és indultam a műterembe... De zárva volt az ajtaja... Nem tudtam kinyitni... Visszamentem a szobámba, hogy megkeressem a másik műterem kulcsát... de az is eltűnt... teljesen nyoma veszett... Már csak egy lehetőségem van... De ez csak legvégső.. de nincs mit tennem.. muszáj lesz felhívnom... A telefonomért nyúltam, majd előkerestem a számát, és felhívtam... a 4. csörgés után vette fel.
- Igen, tessék?
- Szia, én vagyok az.. Kasumi...
- Kasumi... el se hiszem, hogy felhívtál! - ujjongott a vonal másik felén.
- Hidd el, én is alig hiszem el. De most nem érek rá társalogni... A segítségedre van szükségem.
- Mondd, miben segítsek - vált komollyá a hangja.
- Találkozhatnánk abban a kávézóban, hol kisgyermekként? Mondjuk egy 10 perc múlva...
- Rendben, ott leszek.. szia...
Azzal letettük a telefont, én pedig mentem, hogy valamiképp megszökjek Kazakitól...