Az első sikeremen felbátorodva úgy döntöttem, folytatom a rajzolást... Visszasiettem a műterembe, és kezdtem a következő oldalt... Időközben Kazaki hozott be nekem dolgokat, de valahogy se éhesnek, se szomjasnak nem éreztem magam... Csak rajzolni akartam... Úgy éreztem megtaláltam az életcélom... Nem tudom meddig rajzolhattam, de arra emlékeztem, hogy Kazaki többször is megrázott, és beszélt is közbe valamit.... de, hogy mit, azt nem tudom pontosan.. A rajzra koncentráltam.. Amikor ismét magamnál voltam, az ágyamban ébredtem fel... Láttam, hogy a Nap már egy ideje fenn van... Az órámra pillantottam... Dél volt... De azt mégis hogy? Dél már régen elmúlt... Akkor fejeztem be az első oldalt... és azóta....
- Ébren vagy? - lépett be a szobámba Kazaki.
- Igen... De hogy....
- Tegnap addig rajzoltál, mígnem elaludtál.. nem is.. inkább elájultál... nem aludtál, nem ettél, nem ittál... Csoda, hogy most egyáltalán felébredtél...
- Jaj ne... és az iskola?
- Ne aggódj, beszóltam nekik, hogy most pár napig nem fogsz tudni bemenni...
- Pár napig? Akkor tudok majd rajzolni... Köszönöm - küldtem felé egy mosolyt.
- Azt már nem! Amíg itthon leszel, szigorúan pihenni fogsz. És csak napi 3 órát rajzolhatsz!
- Hogy mi? Ugye ezt te sem gondolod komolyan!
- De igen! Nagyon is komolyan gondolom!
- De te akartad, hogy rajzoljak... Most meg megtiltod?
- Félreértesz... Nem megtiltom, hogy rajzolj, csak korlátozom...
- Miért? Miért teszed ezt? - kérdeztem könnyes szemekkel.
Ő lassan közelebb jött hozzám... Kezével megtámaszkodott az ágyam szélén, majd közel hajolt hozzám... Olyan közel, hogy arcunk szinte egymásnak ütközött...
- Hogy miért teszem? Mert aggódok érted! Nem akarom, hogy miattam essen bajod...
- Nem esik bajom! És főleg nem miattad!
- De igen! Én kértelek erre... És tessék, máris elájultál...
- Ez nem iga...
- Kérlek... hallgass rám! Nem akarlak téged is elveszíteni - s arcán legördült egy könnycsepp...