Ezt nem hiszem el... Tehát ő sem tétlenkedett... Belevetettem magam a szobába.... A földre térdeltem, és egymás után néztem végig a némukat... Elképesztőek voltak... Mind egy-egy romantikus sztorit dolgozott fel... és ekkor a kezembe akadt egy.... nem hittem a szememnek... megfordultam, és ránéztem... ő a kezemben lévő némura nézett...
- Igen... én is meglepődtem....
- De hiszen... ez ugyan az, amit én csináltam.... - mondtam hitetlenkedve - Mégis hogy lehetséges ez?
- Nem tudom... ezt az után csináltam, hogy elmentél... talán 2 nappal az után...
- Én is akkor csináltam... Valamiért úgy éreztem, hogy ezt meg KELL csinálnom... Nagyon gyorsan megvoltam vele... szinte repült a tollam a papír felett....
- Ne-nekem is...
- Hihetetlen... egy időben, egymástól távol készítettük el ugyan azt a némut...
- Mondd csak.. mi lenne, ha újra megcsinálnám...
- Igazad lehet... ez biztosan egy jel lehet...Nem lehet puszta véletlen - nevetett.
Én nem mondtam semmit, csak bólogattam.... Odalépett hozzám, leguggolt mellém, elvette a némut, még egyszer átnéztem, majd mélyen a szemembe nézett.
- Mi lenne, ha megcsinálnád ma a karaktereket, és holnap nekilátnánk az leső fejezetnek?
- Ko-komlyan? - néztem rá kiskutya szemekkel.
- Igen. Komolyan - mosolygott rám.
Boldog voltam... Fogtam magam, és visítva a nyakába ugrottam... Ettől persze levesztette az egyensúlyát, és a földre kerültünk... Egymásra néztünk és nevettünk... Aztán megcsókoltam, majd felpattantam ott hagyva őt a meglepődésével. Az asztalomhoz siettem, és nekiláttam a rajzolásnak... Ő még pár percig a földön feküdt, majd felült, nevetett egyet, és kiment a szobából... Pár perc múlva visszatért egy tálcával a kezében. Letette mellém a tálcát, egy puszit nyomott a fejemre, majd kiment, én pedig nekiláttam életem első közös mangánk rajzolásához...