18. fejezet - Ígéretek sokasága...

Ezt elrontottam.. Mostmár biztos.. Nagyon dühös rám... És enm csak azért, mert elszöktem előle.. amangáért is... De mit kellett volna tennem? Nem olt más lehetőségem.. Rajzolnom kellett!! Muszáj volt! Viszont ahhoz, hogy rajzolhassak, ekkel egy trténet is.. Ha pedig ő nincs mellettem, akkor nekem kellett egyet kitalánom... Teljesen le volt törve... Kezében tartotta a mangám... Lassan leszálltam az gyról, és felé indultam... Mire odértem, kezéből kiestek rajzaim, és beterítették a padlót.. Nem foglalkoztam velük.. Csak hozzá akartam elérni... Odamentem, és átöleltem a vállát.. Nem regált rá... Kövé dermedve ált... Még szorosabban öleltem, reméle, hogy kicsikarhatok belőle valamilyen érzelmet...
 - Sajnálom... nem akartam.. de nem hagytál rajzolni..ezért jöttem el....
Még mindig semmi... Se egy érzelem, se ármiféle rekació...
 - Nem kellett volna nélküled mangá csinálnom, tudom... De rajzolnom kellett! Ezért írtam egy történetet....
 - De miélrt nélkülem? - kérdezte alig halhatóan.
Végre! Végre megszólalt.. annyira örültem...
 - Nem hagyták rajzolni...
 - Mert féltelek...
 - De tudok vigyázzni magamra...
 - Ő is ezt mondta.... mégis meghalt...
 - Én fogok meghalni És sose hagylak el, ha megígéred, hogy rajzolhatok....
 - Eddig is rajzolhattál... csak nem egész álló nap...
 - De én egész nap akarok rajzolni! Mert neked hála megtaláltam az élet célom! Azt, ami boldoggá tesz! És nem csak a rajzlás.. hanem a veled töltött idő is kedves számomra - vallottam be halkan.
 - Én is jól érzem magam veled... De kérlek ígérd meg, hogy nem hagysz el, és nem szöksz meg tőlem soha többé!
 - Akkor ígérd meg, hogy többet nem korlátozol engem!
 - De akkor is mértéket kell tartanod! Nem kerülhetsz kórházba, vagy hasonlók!
 - Mondd, miért aggódsz értem ennyire? - kérdeztem mélyen a szemébe nézzve.
 - Azért, mert már az első találkozásunkkor tudtam, hogy te más vagy...
 - Ezt hogy érted?
 - Úgy, hogy azt hiszem.. én... téged... szeretlek... Első látásra beléd szerettem....

17. fejezet - Még itt is rám talál....

Remek ötletem támadt… Egymás után rajzoltam a némukat… Amikor azok készen lettek, a karakterek következtek. Órákon át rajtoltam őket, majd amikor végeztem, neki láttam magának a mangának. A tollam csak úgy szántotta a lapot. Szinte magától mozgott a kezem… Csak teltek a percek… az órák… Észre se vettem az idő múlását… Már kész voltam a felével, amikor hírtelen lekezdtem homályosan látni… Megdörzsöltem a szeme, de nem segített… Szédülni kezdtem… Elkezdett velem forogni a világ… Éreztem, hogy eldőlök… De mintha láttam volna még valakit… aki felém tartott… De aztán minden elsötétült… Amikor magamhoz tértem az ágyban feküdtem… Óvatosan felkeltem, de a fejem azonnal megfájdult. Akaratlanul szédültem vissza az ágyba… Nem telt el egy perc se, amikor egy alak tűnt fel az ajtóban…

 -  Nem megmondtam neked, hogy vigyázz magadra? Pont ezért nem akartalak engedni rajzolni téged… Erre megszöksz előlem?

 - Ka-kazaki? – kérdeztem halkan.

 - Miért, kire számítottál?

 -  Mégis hogyan?

 - Az unokatestvéred komornyikja szólt nekem… Az a szoba, ahol rajzoltál, be volt kamerázva… Látta, hogy valami nincs rendben veled… Ezért felhívta az otthoni számod, hátha szólhat a szüleidnek… De én vettem fel a telefont…

 -  Ezt nem hiszem el… kamerák? – kérdeztem csodálkozva.

 - Pontosan. Miért, még nem hallottad? Tegnap este a királynő bejelentette, hogy az unokatestvéred a lánya, és egyben a trónörökös. Azonban ő megszökött a tanárával…
 -  Akane? Az kizárt…

 - Pedig igaz… De ez most nem fontos… Minél hamarabb rendbe kell jönnöd… Teljesen kimerültél… Pihenned kell!

 -  Azt nem… Be kell fejeznem a mangám…

 -  Azt már nem. Pihenni fogsz!

 -  De már csak 2 lap van hátra!

 - Nem számít…

 - De legalább nézd meg! Ott van az asztalon… - intettem a fejemmel az asztal felé.

Lassan odaballagott, majd kezébe vette rajzaimat. Láttam, hogy menyire ledöbbent. Tudtam, hogy teszik neki… De ekkor megváltozott az arckifejezése…

 -  Te készítettél egy mangát? Nélkülem? Csak azért, mert nem engedtelek rajzolni? – kiáltotta dühösen…

16. fejezet - Végre ismét rajzolhatok...

Egyedül maradtam.. egy ekkora házban.. Első dolgom volt keresni egy szobát, ahol rajzolhatok.. Találtam is egyet.. Valószínűleg ez lehetett Akane szobája.. Itt minden megvolt ahhoz, hogy rajzolhassak.. Leültem az asztalhoz,é s neki is láttam... Szerencsére pár némut elraktam a szobámban, és most magammal hoztam... Végre újra rajzolhatok. Elővettem egy darab papírt, és elkezdtem... Belemerültem a rajzolásba... Egyik oldalt a másik után... Éreztem, hogy kezdek szédülni... a látásom elhomályosodott... az órára néztem... ismét eltelt egy nap... Felálltam az asztaltól, és az ágyra vettem magam...  Rögtön elaludtam.. csak akkor ébredtem fel, amikor már ismét besötétedett... Nem magamtól ébredtem... A telefon csörgött... Nem az enyém.. hanem a vezetékes... Nem vettem fel.. hagytam, hogy hangpostára kapcsoljon...
 - Kasumi, én vagyok az.. Akane... Azért hívlak, hogy minden rendben van-e veled. Remélem meg van mindened. Beszóltam a sulidba, hogy ebben a hónapban nem mész iskolába, szóval rajzolj csak nyugodtan. Majd hívj vissza, és mesélj, hogy megy. Szia.
Ezt nem hiszem el.. Lehet, hogy félreismertem őt... Többet segített, mint ahogy azt remélhettem volna... Egy egész hónap... Remek... Ennyi idő alatt kész is lehet egy mangával... Csakhogy amiket elhoztam némukat, azokat már mind megrajzoltam... Visszamennem pedig veszélyes volna... lehet, hogy ezek utána Kazaji bezárna engem, vagy ki tudja... Muszáj lesz itt keresnem valamit, amit alapanyagaként felhasználhatok... Kimásztam az ágyból, és felfedező útra indultam... Körülnéztem a szobában, majd visszamentem az asztalhoz.. Ott felemeltem a rajzaimat, hogy elrakjam őket, de véletlenül levertem egy dossziét... Papírok tömkelege repült szerte-szét, és landolt a padlón... Gyorsan elkezdtem felszedni őket, de lefagytam, amikor megláttam mik is azok.. Rajzok.. Méghozzá nagyon jó rajzok! Csak nem.. Akane rajzai... Hihetetlenül jók voltak... Végignéztem őket... Minden kép egy-egy személyt, és egy-egy jelentet ábrázolt... Jelenet.. Várjunk csak... van egy remek ötletem... És ezzel megszületett az első saját mangámnak a története... Azonnal hozzáláttam, hogy gondolataimat papírra vessem...

15. fejezet - A végső megoldás...

Sikerült meglógnom előle.. Ő nem tudott a hátsó kijáratról... Gyorsan átöltöztem, és kiosontam... A kis kamrából elővettem a gördeszkám, és már indultam is a kávézóhoz... Amikor megérkeztem, láttam, hogy Akane már bent ül, és egy csésze teát kortyolgat.. Fogtam a gördeszkám, bementem, és leültem vele szemben... Láttam, hogy végig mér, és csak az után szólal meg...
 - Minden rendben van? Nem nézel ki valami jól....
 - Hát köszi. Én is örülök, hogy újra látlak...
 - Nem úgy értettem...
 - Tudom-tudom... bocsánat...
 - Semmi gond... Na mondd, miben segíthetek?
 - Nem rég kaptam egy állást.. és szereztem egy barátot, akivel most együtt lakok... Csak az a gond, hogy nem enged rajzolni...
 - Rajzolni?
 - Igen, rajzolni. Nem rég úgy döntöttem, mangaka leszek.
 - Értem... folytasd.
 - Na szóval.. kéne egy hely, ahova elmenekülhetek előle, és nyugodtan rajzolhatok... Elég nekem egy szoba is... Csak egy asztal kell, egy szék meg egy lámpa... Na én persze pár toll meg hasonlók...
 - Értem... gyere velem, megoldjuk... - azzal lerakott némi pénzt az asztalra, és elindult kifelé.
Én is fölálltam, és követtem őt... Egy kocsihoz mentünk.. Benne egy szőke.. valószínűleg angol pasi ült.. Amint megláttam Akane-t, rögtön kiszállt a kocsiból és elénk sietett.
 - Kasumi, ő itt egy barátom, Ian. Ian, ő az unokahúgom, Kasumi - mutatott be minket egymásnak.
 - Örvendek - mosolygott rám, én viszont csak bólintottam  - Gyere szállj be - nyitotta ki nekem az ajtót.
Én beszálltam hátra, majd ők is beszálltak, és indultunk... Akane közben beszélt vele valamit, de nem igazán értettem... Legközelebbi megállónk, egy üzlet volt.. Kiszálltunk, és bementünk.. az a pasi a kocsiban maradt... Beléptünk, és csak akkor jöttem rá, hova is hozott... Mindenütt mangaka dolgok voltak... Elvesztem ebben a boltban.. Tollak, ceruzák és még rengeteg minden.. Gyorsan összeszedtem mindazt, amire szükségem lesz, majd mentem a pénztárhoz... Azonban amikor fizetni akartam, az eladó ezt mondta:
 - Hagyja, az a másik hölgy mindent kifizetett. Ha még valamire szüksége van, csak vigye.
Nem értettem hirtelen miért lett velem Akane ilyen kedves, de most nem igazán volt időm ezzel foglalkozni. Meghajoltam, majd odamentem hozzá.
 - Készen vagyunk, mehetünk.
 - Rendben.
Vissza kimentünk, beszálltunk a kocsiba, majd egy hatalmas házhoz érkeztünk. Akane ment előre,  az egyik, ajtóban álló bambusz körül elővett egy kulcsot, és kinyitotta az ajtót... Belépve egy kisebb japánba érkeztünk.
 - Tessék. Itt nyugodtan rajzolhatsz.
 - Itt? De hát nekem elég egy kisebb szoba is...
 - Tudom... De én most úgyse használom ezt a házat... Maradj itt nyugodtan. Tessék itt a kulcs. Nem kell félned, nem fog idejönni senki. A szüleim nem rég írtak, hogy valószínűleg csak hónapok múlva érnek haza...
 - És te? - kérdeztem zavartan.
 - Én? Én most Ian-nél lakom egy darabig...
 - És utána?
 - Ezt majd később megbeszéljük, rendben? Most be kell mennem a kórházba meglátogatnom egy barátom - küldött felém egy mosolyt - Érezd magad otthon - azzal mind a ketten elmentek, én pedig ott maradtam egy hihetetlen házban...

14. fejezet - A múlt egy sötét titka...

Engem is?? Ezek szerint a múltban történhetett valami.. És ahogy látom, nagyon fontos volt Kazaki-nak... Nem tudtam, hogy helyese lenne-e megkérdezni, de a szeméből tükröződő szomorúság, és a bennem felmerülő kíváncsiság győzött...
 - Mondd csak... Kiről beszélsz?
 - Senki.. hagyjuk...
 - Ne hagyjuk... Társak vagyunk,, ne legyen titkaink egymás előtt...
 - Igazad van.. De erről nem kell tudnod - állt fel, és készült távozni.
 - Ha neked fontos volt, akkor tudnom kell róla...
 - Nincs most kedvem erről mesélni...
 - Kérlek...
 - Huh... A menyasszonyom volt... az első rajzolóm... de belehalt, mert túlhajtotta magát a kedvemért - azzal kiment a szobámból...
Ezt el se hiszem.. Nem is tudom, hogy mi sokkolt jobban... Hogy volt menyasszonya, hogy volt más rajzolója, vagy az, hogy meghalt... Valami fura érzés kerített hatalmába... Nem tudtam mi volt az, de éreztem, hogy összeszorul a szívem... tehetetlennek éreztem magam... Tennem kell valamit! Ezt mélyen belül éreztem.. Felálltam az ágyból, és indultam a műterembe... De zárva volt az ajtaja... Nem tudtam kinyitni... Visszamentem a szobámba, hogy megkeressem a másik műterem kulcsát... de az is eltűnt... teljesen nyoma veszett... Már csak egy lehetőségem van... De ez csak legvégső.. de nincs mit tennem.. muszáj lesz felhívnom... A telefonomért nyúltam, majd előkerestem a számát, és felhívtam... a 4. csörgés után vette fel.
 - Igen, tessék?
 - Szia, én vagyok az.. Kasumi...
 - Kasumi... el se hiszem, hogy felhívtál! - ujjongott a vonal másik felén.
 - Hidd el, én is alig hiszem el. De most nem érek rá társalogni... A segítségedre van szükségem.
 - Mondd, miben segítsek - vált komollyá a hangja.
 - Találkozhatnánk abban a kávézóban, hol kisgyermekként? Mondjuk egy 10 perc múlva...
 - Rendben, ott leszek.. szia...
Azzal letettük a telefont, én pedig mentem, hogy valamiképp megszökjek Kazakitól...

13. fejezet - Aggodalom...

Az első sikeremen felbátorodva úgy döntöttem, folytatom a rajzolást... Visszasiettem a műterembe, és kezdtem a következő oldalt... Időközben Kazaki hozott be nekem dolgokat, de valahogy se éhesnek, se szomjasnak nem éreztem magam... Csak rajzolni akartam... Úgy éreztem megtaláltam az életcélom... Nem tudom meddig rajzolhattam, de arra emlékeztem, hogy Kazaki többször is megrázott, és beszélt is közbe valamit.... de, hogy mit, azt nem tudom pontosan.. A rajzra koncentráltam.. Amikor ismét magamnál voltam, az ágyamban ébredtem fel... Láttam, hogy a Nap már egy ideje fenn van... Az órámra pillantottam... Dél volt... De azt mégis hogy? Dél már régen elmúlt... Akkor fejeztem be az első oldalt... és azóta....
 - Ébren vagy? - lépett be a szobámba Kazaki.
 - Igen... De hogy....
 - Tegnap addig rajzoltál, mígnem elaludtál.. nem is.. inkább elájultál... nem aludtál, nem ettél, nem ittál... Csoda, hogy most egyáltalán felébredtél...
 - Jaj ne... és az iskola?
 - Ne aggódj, beszóltam nekik, hogy most pár napig nem fogsz tudni bemenni...
 - Pár napig? Akkor tudok majd rajzolni... Köszönöm - küldtem felé egy mosolyt.
 - Azt már nem! Amíg itthon leszel, szigorúan pihenni fogsz. És csak napi 3 órát rajzolhatsz!
 - Hogy mi? Ugye ezt te sem gondolod komolyan!
 - De igen! Nagyon is komolyan gondolom!
 - De te akartad, hogy rajzoljak... Most meg megtiltod?
 - Félreértesz... Nem megtiltom, hogy rajzolj, csak korlátozom...
 - Miért? Miért teszed ezt? - kérdeztem könnyes szemekkel.
Ő lassan közelebb jött hozzám... Kezével megtámaszkodott az ágyam szélén, majd közel hajolt hozzám... Olyan közel, hogy  arcunk szinte egymásnak ütközött...
 - Hogy miért teszem? Mert aggódok érted! Nem akarom, hogy miattam essen bajod...
 - Nem esik bajom! És főleg nem miattad!
 - De igen! Én kértelek erre... És tessék, máris elájultál...
 - Ez nem iga...
 - Kérlek... hallgass rám! Nem akarlak téged is elveszíteni - s arcán legördült egy könnycsepp...

12. fejezet - Első rajzom...

Mind a ketten a műteremben voltunk... Időközben áthoztam ide Nala egyik fekhelyét, mivel Kazaki azt mondta, most itt leszünk egy ideig... Hoztam fel egy kis teát, és egy kevés nassolni valót is... Kazaki elmondta végre, hogy mit is akar tőlem pontosan... mármint ezzel a mangakasággal kapcsolatban... Korábban, egy iskolai kiállításon láttam a rajzaimat kiállítva... Azóta próbált engem megtalálni... Ő nem tud valami jól rajzolni... pontosabban egy normál emberhez képest profi, de egy mangakához mérve csak egy béna kezdő... Amíg engem keresett, rengeteg sztorit írt már... Megmutatta a vázlatokat is... ha jól emlékszem nému a neve... Ahogy bele-bele olvasgattam, elképedtem... Hihetetlenül jó shonjou mangákat írt... Ezeket a kezemben tartva úgy éreztem rajzolnom KELL! Leültem hát az egyik asztalhoz, elvettem egy lapot, egy tollat, és rajzolni kezdtem... Próbáltam követni a nému adta mintát... Nem tudom meddig rajzolhattam, de amikor elkészültem az első lappal, Kazaki már az ebédet készítette... Felkaptam a rajzom, és lesiettem vele a lépcsőn. Kazaki éppen a tányérokat rakta ki, amikor én berontottam.
 - Na, hogy állsz? - kérdezte, de nem fordult felém.
 - Azt hiszem kész az első oldal...
 - Tényleg? - pördült meg hirtelen, és hozzám sietett.
Elvette kezemből a lapot, majd tanulmányozni kezdte. Minél tovább vizsgálgatta, annál biztosabb voltam benne, hogy többet kellet volna rajta dolgoznom... Kb. 5 perc telhetett el néma csöndben, amikor megfogta a lapot, letette azt asztalra, és felém fordult... Nem mondott semmit, csak állt előttem lesütött fejjel... Biztos voltam benne, hogy csalódást okoztam neki.... ekkor egy szó nélkül a nyakamba borult, és szorosan átölelt... ennyit súgott csak a fülembe "Köszönöm". Már biztosan tudtam, hogy nem okoztam neki csalódást... Megkönnyebbülés áradt szét rajtam, majd én is átöleltem...

11. fejezet - A költözés ~ Összebútorozás

El se hiszem, hogy belementem ebbe egészbe... De igazából nem is zavart.... hanem az, hogy bárki másnál jobban ismer... még a barátaim se tudták rólam, hogy csak megjátszom magam... Pedig nagyon-nagyon közel álltak hozzám... Erre jön egy idegen... Mégis mi lesz itt?? Mégis mit gondoltam, amikor belementem, hogy összeköltözzünk?? Azután, hogy ezt eldöntöttük, mind a ketten megreggeliztünk... Meg kell, hogy mondjam, Kazaki remek szakács! Reggeli közben pedig megbeszéltük az összeköltözés részleteit.... A reggeli után, amíg én elmosogattam, ő hazament csomagolni... Azt mondta pár óra múlva vissza is jön... Az órára néztem... Már 2 órája elment... én ez idő alatt kicsit összepakoltam a házban... Nem volt nehéz, mivel nem igazán szeretem a kupiz, így mindig rend van... A házban ugyan csak egy háló volt, de a nappaliban lévő kanapé kihúzható volt, és elég nagy, és kényelmes... Bár ki tudja, lehet, hogy a főnök.. izé... Kazaki képes rá, és hozz magának egy ágyat... Zajt hallottam... Kazaki ezek szerint visszajött... Abbahagytam amivel eddig foglalkoztam, és elé mentem... éppen 2 bőröndöt hozott, illetve tuszkolt be az ajtón... azokat letette az előtérben, majd hívott, hogy segítsek neki... Kimentem, és látom, hogy kocsija utánfutója tele van pakolva... Közelebb lépek, és csak ekkor látom, hogy mik is azok..
 - Ezek...
 - Igen, elhoztam pár dolgot a műteremből.... Gondoltam így nem kell mindig elmennünk oda... De ott is megvannak ugyan ezek a felszerelések!
 - É-értem... Hát akkor gyorsan cuccoljunk be...
Na a gyors cuccolás 3 órán át tartott... Az egyik raktárszobát átalakítottuk műteremmé, Kazaki berendezkedett a másik fürdőbe, és ahogy azt gondoltam, hozott magának ágyat... Körbejárt a házban, majd úgy döntött, hogy a műterem melletti, eddig zeneszobaként használt szobában szeretne "lakni".  A hangszereimet átvittem a saját szobámba, majd bementem a műterembe... Végig néztem a kis helyiségen... Valamiért kellemes érzés árasztott el... Nem tudnám pontosan megmondani, hogy mi, de úgy éreztem ennek köszönhetően megváltozhat az életem...

10. fejezet - A nagy fordulat...

Basszus Kasumi szedd már össze magad.... Ő a főnököd! Aki nem mellesleg épp most törtbe a házadba! Valamit tenned kell!
 - Öööö... köszi a reggelit, meg minden... de ilyet többet ne csinálj... és kérem vissza a pótkulcsom is...
 - Igazából azért vettem el a kulcsot mert....
 - Mert? - kérdeztem kíváncsian.
 - Mert nem szeretek egyedül élni.... És valahogy azt vettem észre, hogy te sem... Lehet, hogy nem mutatod, de én észrevettem... És arra gondoltam, hogy talán élhetnénk együtt.. legalábbis addig, amíg partnerek vagyunk...
 - Hogy mi van? Nem is ismerlek.. És jelen helyzetben elég rosszul áll a szénád... Te meg azt akarod, hogy együtt éljünk?
 - Figyelj - -közeledett hozzám, és mélyen a szemembe nézett - Előttem nem kell megjátszanod magad! Nekem megmutathatod a valódi éned... Azt a félénk kislányt, aki a nagymenő álarca mögé rejtőzik... Tudom, hogy azért csinálod ezt, hogy másoknak ne kelljen aggódnia miattad... Ezért mutatod magad keménynek... De előttem nem kell...
Két keze közé fogta arcom, én pedig már nem tudtam visszatartani a könnyeim... Elsírtam magam... Mint egy erőtlen kislány fúrtam magam karjai közé... Magam se hittem, de annyira megkönnyebbültem, hogy végre sírhatok.. De mégis honnan ismer engem ilyen jól?
 - Na... hogy döntöttél?
 - Rendben van... Költözz ide - mondtam könnyeim törölgetve.
 - És ígérd meg, hogy ha ketten vagyunk, nem játszod meg magad előttem...
 - Jó... de akkor te se....
 - Rendben - ölelt magához...

9. fejezet - Egy váratlan látogató...

Na jó... Hivatalosan nem normális... Az oké, hogy belementem ebbe az egész manga őrületbe, de hogy már van is egy műterem... Ahol csak mi ketten leszünk.. Lenéztem a beosztásra... Kissé megváltozott... rövidebb a meló... De utána ott van az a plusz 5-6 óra... Műtermi munka címszó alatt... Tehát igazából nem, hogy rövidebb... hosszabb lett a melóm.... Na remek... Várjunk csak.. Én mikor értem haza??? Na mindegy... tegyük el magunkat holnapra... Nala ismét elém jött, hogy üdvözöljön... Bementem a konyhába, és amíg én elővettem a hűtőből a tejet, ő felugrott a konyhapultra... Elővettem egy poharat, és tányért. Mindkettőt jól tele töltöttem... A tányért Nala elé tettem, a poharat pedig egy húzásra kiittam... Leraktam a poharam, és elindultam fel a lépcsőn. Tudtam, hogy mire ágyba kerülök, Nala már ott lesz... Míg beértem a szobámba, ledobáltam magamról ruháimat... Bugyiban, és melltartóban értem el a fürdőbe... Megnyitottam a zuhanyt, és beléptem a vízfüggönybe. A víz melege átjárta minden porcikám... Kb fél óra múlva másztam csak ki alóla... Vizes hajamat félszárazra töröltem, és a gardróbból előkotortam egy hatalmas felsőt. Vagy ötször akkora volt, mint én... De alváshoz pont tökéletes... Mint gondoltam, amikor bebújtam az ágyba, Nala  már a párnám mellett szuszogott... Orromat megcsapta a párnámból és takarómból áradó levendula illat... Hála ennek az illatnak, hamar elaludtam... Reggel valami zajra ébredtem... Valaki volt a házban.. Kimásztam az ágyamból, felkaptam egy rövidnacit, és elindultam lefelé.. Melyik az az ostoba betörő, aki fényes nappal tör be? Egy kellemes illat csapta meg az orrom, miközben lefelé lépdeltem a lépcsőn... Capuccino és.. olyan ismerős volt ez a másik illat... Rákos miso leves... Anya főzte mindig... Leértem a lépcsőn, és kíváncsian kémleltem be a konyhába... Na szerintetek ki állt ott?
 - Te mégis mit keresel itt? - förmedtem rá.
 - Ó, jó reggelt. Csináltam neked reggelit - vigyorgott rám.
 - Még mindig nem válaszoltál...
 - Ó, sajnálom... Nos, amikor tegnap itt jártam, megtaláltam a pótkulcsot, és elvittem magammal... Gondoltam ha egyedül élsz, egy kicsit néha besegítek..
 - Te elloptad a pótkulcsom? - üvöltöttem rá.
 - Inkább, csak kölcsönvettem.... De nem számít.. Tudod, elég rendetlen vagy...  Szétdobáltad a ruháidat az egész házban...
 - Azt ne mondd...
 - De igen, már ki is terítettem őket száradni...
 - Na ebből elég... hívom a zsarukat...
 - Kasumi, ne tedd ezt! Csak segíteni akartam... amiért te is segítettél nekem.. vagyis fogsz - mondta zavartan.
 - OK, főnök...
 - Ha csak ketten vagyunk, hívj nyugodtan Kazaki-nak - küldött felém egy olyan szívmelengető mosolyt, hogy azt hittem ott helyben elalélok...

8. fejezet - Műterem???

Na erre határozottan nem számítottam... Milyen múltja lehet? És mégis mit akarhat tőle ez az emeber? Miért mondja most ezt el nekem? Azt hiszem jobb esz, ha én mostazonnal lelépek....
 - Bocsi, de azt hiszem, jobb lesz ha megyek - pattanttam fel amien gyorsan csak tudtam.
Azonban ő elkapta karomat. Ujjai olyan szorosan fonódtak csuklóm köré, hogy megmozdítani se bírtam.
 - Kérlek várj. Te vagy az utolsó esélyem. Ha te nem segítesz, nekem befellegzett...
Na szuper... Bár a balfácánok is tőlem kérnek segítséget? A következő mi lesz? Én leszek Szűz Mária, vagy mi? De most mi legyen ezzel itt? Mégis csak kéne ez a meló... Hát nincs más esélyem, mint belemenni ebbe az egészbe... Még az is lehet, hogy valami jó sül majd ki belőle.. ki tudja...
 - Rendben van, segítek neked... - nyögtem ki végül.
Szeme felcsillant, gyermeki öröm áradt szét arcán.. Tsc... Még egy ilyen ipsét... De... egész jól néz ki, amikor örül...
 - Annyira hálás vagyok - ugrott szó szerint a nyakamba - Megmentetted az életem!
 - Na ebből elég - próbáltam leszedni magamról - Ezt többet ne csináld, vagy nem segítek!
 - Sajnálom... Csak annyira örülök..
 - Jó-jó... na akkor én most megyek is haza - kaptam fel a táskám.
 - Ne! Várj!
 - Mi van már megint? - fordultam vissza hozzá.
 - Tessék, itt van a beosztásod... És a műterem kulcsa.. és a címe...
 - Egy pillanat.. Milyen műterem, mi van?
 - A mi műtermünk - mosolygott rám...