23. fejezet - Egy kicsit túl sok minden rólam.. rólunk...

Volt valami érdekes ebben az új srácban.. Mintha évek óta ismerném már őt… nem tudom megmagyarázni az érzést, mai a hatalmába kerített, maikor vele voltam, de ismerős volt… és olyan jó… tudtam, hogy ez nem szerelme, vagy valamifajta romantikus érzelem, mégis olyan boldogsággal töltötte el a szívem, mint amikkor Kazaki-val voltam... mégis egy kicsit tartottam is tőle.. olyan veszélyes légkör lengte őt körül, mint ami a rossz fiúkat szokta… nem mintha annyira zavarna ez engem, mégis egy kicsit szokatlan… Amióta találkoztam Kazaki-val teljesen megváltoztam… é s nem csak én hanem az egész éltem is… Régen én is  az a tipikus rossz lány voltam, akitől mindenki távol akart maradni, mert féltek, hogy valami bajba sodorja majd őket… de most… most mindenki mosolyogva köszön és vidáman társalog velem… És ezt a hatalmas változást csakis neki köszönhetem… ezen elmélkedtem végig az ebédszünetemben, amikor megszólalt a csengő. Gyorsan összepakoltam a cuccom és lesiettem a tetőről… vagyis csak akartam, mert ekkor észrevettem, ahogy Arata a tető másik felén, a rácsnak dőlve cigizik… odasiettem hozzá… amint észrevett kikapta a cigit a szájából és rám vigyorgott...

-          Izé... ez csak... – kezdte, de én egy mozdulattal félbe szakítottam.

-          Ha pár héttel korábban jössz, engem is ugyan így találtál volna itt.

-          komolyan?

-          Hát persze! Régen én is olyan voltam, akárcsak te…

-          és mégis mi történt? – kérdezte kíváncsian és egy nagyot szívott a cigiből.

-          Találkoztam valakivel, aki megváltoztatott engem és az életem…

-          Egy barát? – kérdezte és láttam rajta, hogy abban reménykedik, nem egy fiú van a dologban.

-          Igazából a pasim… nem rég jöttünk össze… sőt az igazat megvallva, össze is költöztünk…

-          Csak nem rég jöttetek össze és már össze is költöztél vele? Bátor vagy… - mondta é kisérződött a csalódottság hangjából.

-          Igazából nem azért költöztünk össze, mert együtt vagyunk... Ő mióta meghalt a nagyapja egyedül él, én pedig pár éve költöztem el a szüleimtől… mind a ketten magányosak voltunk egyedül otthon, szóval így döntöttünk. Ráadásnak Ő a főnököm…

22. fejezet - Egy új barát?

Reggeli egy ismerős, finom illat ébresztett... Már nem kellett lopóznom, hogy tudjam mi folyik odalent... Kazaki csinál éppen reggelit.... Kibújtam az ágyból, lezuhanyoztam és felvettem az iskolai egyenruhámat. Szépen lassan lementem a lépcsőn... Halkan, lábujjhegyen közeledtem, hogy meglephessem... De meglepetésemre Ő nem volt a konyhában... Egyszer csak valami elkapta hátulról a derekam és megpörgetett a levegőben...
 - Jesszusom, ne ijesztgess! - szóltam rá, amikor a lábam ismét a padlóhoz ért.
 - Akkor te ne osonj!
 - Jó-jó, megegyeztünk - nevettem rá.
 - Gyere, reggelizz meg - fogta meg a kezem és leültetett az asztalhoz.
Leültem, Ő pedig elém hozta a reggelit. Elképesztő ,hogy fiú létére mennyire jól főz... Gyorsan megreggeliztem, majd mentem a sulitáskámért. Amikor visszaértem, az ajtóban Kazaki várt.
 - Tessék, itt van a bentód - nyomott a kezembe egy kis csomagot.
 - Oh.. köszi - mosolyogtam rá és felvettem a cipőm.
Épp a kilincsért nyúltam, amikor elkapta  kezem, maga felé fordított és lágyan megcsókolt.
 - Legyen jó napod - mosolygott rám.
 - Kö-köszi... neked is - motyogtam fülig vörösödve és kisiettem az ajtón.
Szinte futva tettem meg az utat a suliig. Amint beértem, belebotlottam egy srácba.
 - Juj, bocsi... nem figyeltem.. mentegetőztem.
 - Semmi vész, előfordul.
Felnéztem rá... Még sose láttam ilyen gyönyörű szemeket... elképesztőek...
 - Hahó.. minden rendben - hadonászott a szemem előtt.
 - Ige.. persze - ráztam meg a fejem - Semmi bajom... Ö.. Kasumi vagyok - hajoltam meg.
 - Én Arata.
 - Új vagy itt?
 - Igen. Ez az első napom. A 2-1 osztályba kerültem.
 - Az az én osztályom. Gyere megmutatom mit hol találsz, Arata-kun - mosolygotam rá, és bevezettem a suli rejtelmeibe...

21. fejezet - Egy kisebb vita....

Hihetetlenül gyorsan ment a munka... Persze nem foldozhattam túl sokat.... Kazaki oda figyelt, nehogy megint elájuljak, vagy ilyesmi... De ezúttal ő is besegített... Én megrajzoltam  a karaktereket és az alap történetet, ő pedig megcsinálta a tónusozást és az árnyékokat. Teltek a napok és egyre kevesebb munka maradt... Napi 10 oldalt csináltunk meg... Már 3 nap eltelt.. már csak két nap, és készen vagyunk! El se hiszem... Olyan gyorsan megy az idő...

 - Na kislány, itt az idő - állt fel az asztaltól Kazaki.

 - Minek van itt az ideje? - kérdeztem csodálkozva, de nem hagytam abba a rajzolást.

 - Ideje lefeküdni!

 - Ugyan miért? Még nem vagyok fáradt.

 - De reggel az leszel!

 - Majd tovább alszom...

 - Nem fogsz tudni!

 - Ugyan miért nem?

 - Mert holnap iskola! - erre persze már felnéztem a rajzolásból.

 - Hogy mi? Na ne mér....

 - De igen.... Letelt az időnk... Többet nem hiányozhatsz....

 - De a mangánk....

 - Ne aggódj, még bőven van időnk befejezni! Ráadásnak az iskola fontosabb.... és én is már elég rég nyitottam ki a boltot - morfondírozott.

 - De hiszen már csak 2 nap kéne, és kész vagyunk! - lebegtetem meg a levegőben a rajzom.

 - Lehet, de nem számít. Na nyomás aludni, vagy én viszlek oda - lépett a székem mögé.

 - Csak még ezt az oldalt had fejezzem be!

 - Azt mondtam, hogy most azonnal. Nem fejezel be semmit - karolta át a derekam és felemelt a székből.

 - Ajj tegyél már le!

 - Ne aggódj, leteszlek majd. A szobádban az ágyba!

Nem volt mit tennem... nem tudtam ellenkezni vele... Most, hogy így belegondolok, tényleg elfáradtam már egy kicsit... És a sulival kapcsolatban is igaza volt.... Nem szabad többet hiányoznom... A fene egye meg, hogy neki mindig igaza van! Megérkeztünk a szobámba, ő pedig ahogy ígértem, lerakot az ágyba... Még be is takart, mint egy kisgyereket... Duzzogva néztem fel rá...

 - Sajnálom.. igazad volt....

 - Miben is?

 - Hát... mindenben...

 - Jó kis lány - puszilta meg a homlokom - Szép álmokat - csókolt meg....